SZNT-ultimátum Bukarestnek

Követelések és határidők a ditrói Székely Nemzetgyűlés határozattervezetében Tárgyalásra szólítja a román kormányt a székelyföldi területi autonómia ügyében a második, június 18-i Székely Nemzetgyűlésére készülő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – derül ki abból a határozattervezetből, amelyet a hétvégén vitatott meg a Gyergyószéki Székely Tanács. A tervek szerint a határozatot a gyergyóditrói rendezvényen fogadnák el, ezzel kapcsolatban több területi szervezet már megfogalmazta javaslatát.

2006. június 12., 00:002006. június 12., 00:00

Csapó József SZNT-elnök lapunknak elmondta, a dokumentumot nem hozzák nyilvánosságra a nemzetgyűlés előtt. Csapó szerint a határozattervezet két legfontosabb témája lesz a székely népcsoport önrendelkezési jogának érvényesítése, valamint a székelyföldi önkormányzat megteremtése. A Gyergyószéki Székely Tanács tagjai egyetértettek azzal, hogy a székelyudvarhelyi nagygyűléstől eltérően a ditrói nemzetgyűlésen ne kiáltvány, hanem határozat szülessen. Ugyanakkor a gyergyószéki tanács azt javasolja, hogy tartalmazzon „konkrét követeléseket és határidőket”; Csapó József szerint ezzel az SZNT országos szervezete is egyetértett. A gyergyószéki tanács továbbá azt javasolja, hogy a határozatba kerüljön bele: a román kormány haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat az SZNT-vel a Székelyföld autonóm közigazgatási régió létrehozásáról, s erről még július 31. előtt szülessen megállapodás. „Ha ez nem történik meg, akkor az SZNT hívja össze az ősz folyamán a Székely Nemzetgyűlést, s az döntsön a székely nép önrendelkezési jogának érvényesítési módjáról” – szerepel a gyergyóiak határozattervezetében, amely jogos és helyes elgondolásként értékeli, hogy a ditrói határozat az 1918-as gyulafehérvári dokumentum mintájára szülessen meg. A Gyergyószéki Székely Tanács tagjai ugyanakkor álságosnak nevezték az EU magatartását, amely Románia belügyének tekinti a Székelyföld problémáját, és nem avatkozik be, miközben Montenegró függetlenné válása a brüsszeli politikusok közreműködésével zajlott le. Különben Csapó a hétvégén nyílt levelet intézett Cselényi Lászlóhoz, a Duna Televízió elnökéhez, mivel a csatorna nem közvetíti élőben a június 18-i nemzetgyűlést. Az SZNT elnöke arra kérte Cselényit – aki elutasításában pénzhiányra hivatkozott – hogy rendelje el a Székely Nemzetgyűlés élő közvetítését.
Eközben Gyergyószentmiklóson és környékén már megjelentek a Székely Nemzetgyűlést hirdető falragaszok, amelyek szerint a rendezvény vasárnap 12.30 órakor kezdődik. A plakátokon azonban nem jelenik meg a rendezvény helyszíne, amely Bardocz Ferenc gyergyóditrói polgármester szerint a 18 ezer személy befogadására képes futballpálya lesz. „Nehéz helyzetben vagyok: magánszemélyként és polgármesterként kifejtett tevékenységem került ellentétbe a nemzetgyűlés ügyében” – nyilatkozta Bardocz, hozzátéve: a rendezvényt engedélyezte, ám nem kapcsolódik be annak szervezésébe. „Szurkolok, hogy a rendezvény jól sikerüljön; egyetlen kérésem az volt, hogy a nemzetgyűlés Gyergyóditró dicséretére váljon” – fejtette ki Bardocz. Különben az RMDSZ gyergyóditrói szervezetének választmánya eldöntötte: nem vállal társszervezői szerepet a nemzetgyűlés megrendezésében, és képviselői nem vesznek részt a rendezvényen. Fazakas Szilárd ditrói RMDSZ-elnök a Krónikának elmondta, a szervezet tagjai szerint a nemzetgyűlés nem mozdítja elő az autonómia ügyét; ennek érdekében inkább a decentralizációs törvénycsomag, a kisebbségi törvénytervezet, illetve a régiók átszervezésének problémájára kellene összpontosítani.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni
2025. szeptember 09., kedd

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot
2025. szeptember 09., kedd

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor

Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor
2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni