Hirdetés

Szíria kiadhatja Romániának Omar Hajszamot?

Nemsokára Romániába szállíthatják Szíriából Omar Hajszamot, hogy letöltse a három román újságíró 2005-ös iraki elrablásának megszervezéséért kapott 20 éves börtönbüntetését, állítja a Realitatea TV. A hírtelevízió szerint Románia és Szíria megállapodásra jutott az üzletember kiadatásáról. Az Evenimentul Zilei ugyanakkor igazságügyi forrásokat idéz, akik szerint szó sincs erről, a két ország általános kiadatási egyezményről tárgyal, amelynek aláírási időpontja egyelőre bizonytalan.

Hírösszefoglaló

2010. január 08., 12:492010. január 08., 12:49

A Realitatea hírtelevízió román és szíriai diplomáciai körökből származó értesülései szerint a két állam megállapodásra jutott Omar Hajszam kiadatásáról, az erről szóló egyezményt a bukaresti igazságügyi minisztérium dolgozta ki. Az idézett források szerint Szíria néhány héten belül átadhatja Hajszamot a román hatóságoknak.

Az Evenimentul Zilei című lap ugyanakkor román igazságügyi forrásokat szólaltat meg, akik szerint szó sincs arról, hogy konkrétan Hajszam kiadatásáról folynának tárgyalások. A lap által névtelenül idézett források szerint Románia és Szíria még 2008-ban kezdett egyeztetni egy általános kiadatási egyezményről, ez azonban egyelőre csak tervezet formájában létezik, a tárgyalások korántsem értek véget, a dokumentum aláírása pedig még bizonytalan. „Egyelőre tehát nem tudni, mikor írja alá Románia és Szíria a kiadatási egyezményt, ha egyáltalán sor kerül az aláírásra” – nyilatkozta egy igazságügyi illetékes az Evenimentul Zileinek.

Omar Hajszamot két évvel korábban tartóztatták le Szíriában. Hajszam azóta házi őrizetben van Damaszkuszban. A szíriai születésű, román állampolgár Omar Hajszamnak 2006 nyarán sikerült elmenekülnie Romániából, miután egészségi állapota miatt szabadlábra helyezték. A férfi ellen büntetőjogi eljárást folyt annak gyanújával, hogy megszervezte a három román újságíró 2005-ös iraki elrablását. Szökése után a bíróság bűnösnek találta Hajszamot, és húsz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Az üzletember egyébként egy hajó fedélzetén hagyta el az országot a konstancai kikötőn keresztül.

Omar Hajszam szökése egyébként hatalmas botrányt keltett, az incidens nyomán lemondott tisztségéről az azóta elhunyt Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetője, Gheorghe Fulga, a Külügyi Hírszerzés (SIE) igazgatója, valamint Virgil Ardelean, a belügyminisztérium belső hírszerző osztályának (DGIPI) vezetője.

Az Omar Hajszam kiadatásáról szóló román-szír tárgyalások egyébként 2008-ban kezdődtek, amikor Traian Băsescu államfő Damaszkuszba látogatott. Băsescu tavaly novemberben el is mondta: azért látogatott korábban Szíriába, hogy elkezdjék a kiadatásról szóló tárgyalásokat. A román államfő decemberben úgy fogalmazott az OTV televízióban: „garantálni tudom, hogy Hajszam börtönbe kerül Romániában”.

A szíriai Hajszam romániai ügyletei
A román újságírók elrablása a leghírhedtebb ügy, amellyel kapcsolatban Omar Hajszam neve felmerül, azonban több más bűncselekménnyel is kapcsolatba hozható, ezek közül a legismertebb a Cigaretta 2 néven elhíresült cigarettacsempészet-ügy. Hajszam több mint 25 évvel korábban érkezett Romániába, egyetemi tanulmányait Bukarestben végezte. Üzleti tevékenysége még 1989 előtt elkezdődött, ebben nagybátyja, Mohamed Farzat is részt vett, akit utólag a szíriai hírszerzés tisztjeként lepleztek le. A több mint két évtized alatt Hajszam cégek százait hozta létre, az ügyletekből pedig jelentős hasznot húzott üzleti partnerei és a román állam kárára. Az üzletember az 1990-es években a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártjának (PDSR) – a jelenlegi PSD elődjének – tagja lett, még képviselőjelöltnek is javasolták, azonban Adrian Năstase kérésére törölték a jelöltlistáról. Az újságírók elrablása nyomán kirobbant botrány közepette a média kiderítette, hogy Hajszam közel állt Ion Iliescu korábbi államfő köreihez, akit több külföldi útjára is elkísért.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés