
Fotó: Román rendőrség
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciói iktatták a parlamentben a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények esetében szigorításokat hozó jogszabályjavaslatot – jelentette be szerdán Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.
2023. október 04., 14:302023. október 04., 14:30
A tárcavezető tájékoztatása szerint a jogszabályjavaslat előírja, hogy
A tervezet ugyanakkor a jelenlegi 2–7 évről 3–10 évre növeli a pszichoaktív hatású szerekkel kapcsolatos egyes bűncselekményekre előírt büntetési tételeket.
Alina Gorghiu szerint a büntetések szigorítását a Fekete-tenger partján fekvő 2 Maion történtekhez hasonló tragédiák indokolják.
„Ha már korábban megszületett volna ez a törvény, Roberta és Sebastian, a drogfogyasztás miatt történt nyári baleset áldozatai talán már az egyetemi évfolyamtársaikkal lennének” – írta a miniszter, arra utalva, hogy egy kábítószer hatása alatt vezető fiatal sofőr két egyetemista halálát okozta augusztusban a tengerparti településen.

Cătălin Predoiu belügyminiszter szerint a kábítószer-kereskedelem Európa-szerte növekvő jelenség, és Romániában nagy erőfeszítéseket tesznek a felszámolására, az általa vezetett tárcának ez az egyik prioritása.
Alina Gorghiu szerint a kábítószerellenes fellépést elősegítő jogszabályok módosítását az is indokolja, hogy 2022 végén az EU Drogellenes Ügynökségének nyilvántartásában 930 új pszichoaktív anyag szerepelt. „Ezek a titkos laboratóriumokban előállított szerek sokkal károsabbak az egészségre, mint a hagyományos kábítószerek, és az utóbbiaknál megfizethetőbbek, ami vonzóvá teszi őket a fiatalok számára” – idézi az Agerpres a közleményt.

A belügyminisztérium szerint meg kell teremteni annak a törvényi lehetőségét, hogy a jelentős kábítószer- vagy fegyverfogásokhoz hozzájáruló rendőrök jutalomban részesüljenek.

Egy országos szinten összehangolt akció keretében több mint 260 házkutatást végez kedd reggel a Szervezettbűnözés- és Terrorelleni Ügyosztály (DIICOT) rendőrökkel és csendőrökkel együtt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
szóljon hozzá!