
A Ponta-kabinetből való kilépésről döntött kedden este a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) állandó tanácsa. A Crin Antonescu vezette alakulat vezetőségének lépése egyúttal azt jelenti, hogy pont került a három évvel ezelőtt alakult Szociálliberális Unió (USL) végére.
2014. február 25., 22:202014. február 25., 22:20
A liberálisok által megszavazott határozat értelmében a PNL miniszterei és államtitkárai szerdán testületileg benyújtják lemondásukat a Victor Ponta vezette kabinetből. Ezzel egy időben az alakulat kezdeményezni fogja a szociáldemokrata miniszterelnök távozását is, amire Crin Antonescu a napokban már utalást tett. A PNL elnöke szerint ugyanis a balliberális koalíció széthullásával Victor Ponta elveszíti kormányfői legitimitását, ezért távoznia kell a posztról.
Különben a PNL vezetői közül többek között Călin Popescu Tăriceanu volt kormányfő-pártelnök szavazott a hatalomból való távozás ellen, elhamarkodottnak nevezve a lépést. Hozzá hasonlóan Cristian David és Radu Stroe volt belügyminiszter is kormányon marasztalta volna alakulatát.
Antonescu a háromórás gyűlés után közölte, pártja nem hozta meg könnyen a döntést, szerinte azonban a szociáldemokraták, különösen pedig Victor Ponta PSD-elnök, kormányfő sorozatosan megszegte a koalíciós megállapodást. Ennek ellenére a PNL területi szervezetei szabad kezet kaptak arra, hogy fenntartsák a PSD-vel korábban kötött együttműködési megállapodásukat.
A két éve együtt kormányzó, a 2012. decemberi választásokon Traian Băsescu államfő elleni retorikával kétharmados parlamenti többségre szert tett román balliberálisok politikai érdekházassága egy hónappal ezelőtt került mély válságba.
Ennek oka főleg abból fakadt, hogy a Victor Ponta miniszterelnök vezette szociáldemokraták (PSD) nem látták szívesen a kabinetben a belügyminiszteri és kormányfő-helyettesi posztra javasolt Klaus Johannis nagyszebeni polgármestert. A liberálisok napok óta lebegtetett kilépésével egy időben a szociáldemokraták intenzív tárgyalásokba fogtak annak érdekében, hogy az RMDSZ-szel tömjék be a PNL távozásával keletkezett űrt.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!