Hirdetés

Szerdán eldől Lucian Croitoru sorsa

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Ma szavaz a parlament két háza Lucian Croitoru kijelölt kormányfő kabinetjéről. Az ellenzék a voksolás előtti napon is jelezte: nem támogatja az államfő jelöltjét.

Balogh Levente

2009. november 04., 09:072009. november 04., 09:07

Bár a kisebbségi ügyvezető kormányt adó Demokrata-Liberális Párt (PDL) hivatalosan abban reménykedik, hogy ma a parlament két házának együttes ülésén megtartandó szavazáson bizalmat kap a Traian Băsescu államfő által kormányalakításra felkért jegybanki tanácsadó, Lucian Croitoru kormánya, a jelek szerint erre továbbra sem mutatkozik több esély, mint eddig.

Emil Boc kormányfő tegnap úgy vélte, hogy az ellenzék – azaz a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ és a 18 tagú alsóházi kisebbségi frakció alkotta, 65 százalékos többségben lévő ellenzéki tömb – „bölcsességről tesz tanúbizonyságot, és megszavazza a kormányt.” Ugyanakkor arra az esetre is felkészült, ha ez nem így történne: mint közölte, akkor az általa vezetett ügyvezető kormány marad hatalmon, az alkotmány előírásainak megfelelően.

Hajthatatlan ellenzék

A PDL ugyanakkor a jelek szerint kudarcra készül. A Hotnews.ro portálnak egy neve elhallgatását kérő demokrata-liberális képviselő arról beszélt, le is állították a háttéregyeztetéseket, mivel egyetlen ellenzéki alakulatot sem sikerült a kormány támogatásáról meggyőzni. Mint kifejtette, mivel az RMDSZ sem módosított eddigi álláspontján, legfeljebb néhány független honatyát próbálnak meggyőzni, hogy ne legyen túl nagy különbség a kormányt elutasító és támogató voksok között.

Mivel pedig sem a PSD, sem a PNL nem hajlandó abból engedni, hogy az államfő az ellenzék közös jelöltjét, Klaus Johannis nagyszebeni polgármestert kérje fel kormányalakításra, borítékolhatónak tűnik, hogy nem kap bizalmat Croitoru kabinetje. Markó Béla RMDSZ-elnök tegnap szintén megerősítette: a szövetség is kitart Johannis mellett, ezért ma Croitoru ellen voksol.

Egyúttal ismét felszólította a kijelölt kormányfőt, adja vissza megbízatását az államfőnek. Emlékeztetett, hogy a miniszterjelöltek bizottsági meghallgatása során már körvonalazódott a mai voksolás eredménye. (A meghallgatásokon csak Bogdan Aurescu külügy- és Vasile Blaga fejlesztési miniszterjelölt kapott kedvező elbírálást).

Elvetett népszavazás

Az ellenzék tegnap a képviselőházban hevesen bírálta azt a kormányrendeletet is, amelynek kibocsátásával a kabinet megerősítette Traian Băsescu népszavazás kiírására vonatkozó szándékát. Az elnök a parlament egykamarássá alakításáról és a képviselők számának 300 főre történő csökkentéséről írt ki referendumot.

Az ellenzék aberránsnak és alkotmányellenesnek minősítette a rendeletet, amelynek értelmében az elnökválasztás első fordulójának napján, november 22-én szólítják urnához a polgárokat ebben a témában is. Elhangzott az is, Băsescu saját arcával népszerűsíti a népszavazást, ami előnybe hozza őt a többi jelölttel szemben. Az alsóház ennek nyomán – a szenátus korábbi döntéséhez hasonlóan – elvetette a rendeletet, ám mivel a törvényhozás véleménye konzultatív jellegű, a népszavazást megrendezik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés