Hirdetés

Szerdán kezdi meg a kormányalakítási tárgyalásokat a pártokkal Nicușor Dan államfő

Nicușor Dan

Nekifutnak. Nicușor Dan államfő szerint szerdán ül asztalhoz a pártok képviselőivel, hoyg a lehetséges koalícióról egyeztessenek

Fotó: Presidency.ro

Bár korábban arról volt szó, hogy már kedden elkezdődhetnek az egyeztetések Nicușor Dan új államfő és az „Európa-barátnak” nevezett pártok között a lehetséges koalícióról, az egyeztetések csak szerdán kezdődnek.

Krónika

2025. május 27., 10:282025. május 27., 10:28

Ezt Nicușor Dan jelentette be kedden.

Közölte,

Hirdetés

ütemtervet dolgoznak ki, és reggel 9 órától este 8 óráig egyeztet az egyes pártokkal, egy pártra egy-egy másfél óra jut majd.

„Telefonon beszéltem a vezetőkkel, ma pedig a közigazgatási csapat hivatalosan is elküldi (a meghívókat)” – mondta Nicușor Dan a sajtónak a lakóháza előtt, amikor arról kérdezték, hogy megkezdi-e a tárgyalásokat a pártokkal.

„Ez az első tárgyalási forduló, ezért a tárgyalások informálisak. Még ha szervezettek is, informálisak, és folytatódni fognak” – mondta az államfő arra a kérdésre, hogy jelölne-e PSD-s miniszterelnököt, ha a szociáldemokraták feltételül szabnák a kormányba kerülést.

Az államfő közölte, hogy kedden Marcel Boloș európa forrásokért és beruházásokért felelős, Cseke Attila fejlesztési miniszterrel, valamint a környezetvédelmi alap és a vidéki beruházásokért felelős ügynökség képviselőivel egyeztet a költségvetési hiányról, mivel ezek azok az intézmények, amelyek a legtöbb beruházást hajtják végre.

Mint arról beszámoltunk, Dan korábban többször is kijelentette, hogy

a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ részvételével szeretne koalíciós kormányt.

A PSD ugyanakkor egyelőre lebegteti, hogy hajlandó-e kormányra lépni, a párt egyes politikusai szerint ugyanis jobban járna, ha ellenzékbe vonulna, és legfeljebb kívülről támogatná a kormányt, amelynek egyik legfőbb feladata a 9,3 százalékos költségvetési hiány lefaragása, amely várhatóan további megszorító intézkedéseket tesz majd szükségessé.

Sorin Grindeanu, a PSD elnöke hétfőn este arról beszélt: pártja konkrét javaslatokkal fog előállni az új kormány megalakításáról szóló konzultációkon, és hogy vannak olyan „vörös vonalak”, amelyeket a szociáldemokraták nem hajnalndóak átlépni.

„Nagyra értékelem az új elnök nyitottságát, a választási kampányból is rájöttem, hogy Európa-párti többséget akar, és akart. De ez nem jelenti azt, hogy néhány dolgot, amit említettem, nevezetesen azokat a vörös vonalakat, nagyon könnyen átléphetjük” – mondta Grindeanu.

A politikus – egyben közlekedési miniszter – kijelentette: ilyen vörös vonal a helyi közösségek és a jelentős infrastrukturális beruházások finanszírozása.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

A közalkalmazotti átlagnyugdíj kilencszeresét kapják kézhez a volt bírák és ügyészek

A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.

A közalkalmazotti átlagnyugdíj kilencszeresét kapják kézhez a volt bírák és ügyészek
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Polgári és katonai felhasználású autópálya épül Moldvában uniós pénzből

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.

Polgári és katonai felhasználású autópálya épül Moldvában uniós pénzből
2026. január 16., péntek

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében

A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében
2026. január 16., péntek

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül

A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás

Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás
2026. január 16., péntek

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság

Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság
2026. január 16., péntek

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök

A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok

A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok
2026. január 15., csütörtök

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára

A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára
2026. január 15., csütörtök

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás
Hirdetés
Hirdetés