2007. június 27., 00:002007. június 27., 00:00
Az intézkedés után a mezőgazdasági nyugdíj összege elérné a 210 lejt. Mint Paul Păcuraru mondta: a mezőgazdasági nyugdíjak emelésére 75 millió eurót különít el a kormány. A tárcavezető hozzátette: a nyugdíjemelés azért lehetséges, mert az állami költségvetésből, nem pedig a társadalombiztosítások büdzséjéből finanszírozzák. A munkaügyi miniszter beszámolt továbbá arról, hogy ugyancsak szeptembertől a kormány 5 százalékkal növeli majd a nyugdíjpont értékét.
Július elsejétől különben újraszámítják azoknak a személyeknek a nyugdíját, akik 1963 előtt dolgoztak. Az újraszámítás során az akkori átlagbért veszik alapul, az intézkedés eredményeképpen pedig növekednek majd az érintett személyek nyugdíjai.
Eközben kompromisszum körvonalazódik a Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott törvénytervezet ügyében, amelynek értelmében a nyugdíjpont értékét az országos bruttó átlagbér jelenlegi 31 százalékáról 45 százalékra emelnék. A tervezetet tegnap Paul Păcuraru javaslatára visszaküldték az alsóház munkaügyi bizottságaiba, hogy az intézkedés finanszírozásához szükséges pénzügyi forrásokat azonosítsák. A dokumentumról várhatóan holnap szavaznak a képviselőház plénumában.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).