
Fotó: Mediafax
A katonai ügyészség egyébként a vádiratban úgy véli: a tüntetők elleni megtorló intézkedések első számú felelőse Ion Iliescu akkori államfő (képünkön), a dokumentum szerint ő adott parancsot a fegyveres erőszakra. A veterán politikus reakciójában „teljes őrültségnek” nevezte a vádat, és úgy vélte, az ügyészek a bűnösök helyett azokat állították pellengérre, akiket a rend védelmére hívtak Bukarestbe. Bár leszögezi, hogy nem ismeri teljes terjedelmében a vádirat szövegét, Iliescu rámutat: egy jogállamban a jogi szerveknek kötelességük távol tartani a politikai spekulációkat az ítélethozataltól.
„Ugyanakkor veszélyes tendenciát vélek felfedezni: összekeverik az okot az okozattal, az 1990. június 13-i, egyes állami intézmények ellen irányuló vandál cselekmények elkövetői helyett a rendvédelmi és katonai szerveket vonják felelősségre, amelyek megkíséreltek véget vetni az anarchiának és helyreállítani a rendet” – áll a volt államfő nyilatkozatában. Iliescu szerint az is tévedés, hogy békés tüntetők elleni erőszakról van szó, hiszen június 13-án délután és éjjel „szervezett anarchista csoportok közintézményeket támadtak meg, többek között a bukaresti rendőr-főkapitányságot, a belügyminisztériumot és a közszolgálati televízió épületét.”
Mint arról beszámoltunk, a katonai vádhatóság július 19-én a polgári ügyészség hatáskörébe utalta a Ion Iliescu akkori államfő ellen megfogalmazott vádakat, miután az Alkotmánybíróság korábban úgy határozott, katonai ügyészség és bíróság nem járhat el polgári személyek által elkövetett bűncselekmények ügyében. A polgári ügyészség ennek folyományaként július 19-én indított nyomozást a szociáldemokrata politikus ellen.
A vádirat egyébként élesen fogalmaz: az ügyészek megállapítják, hogy Iliescu személyesen rendelte el, hogy a tüntetőkre éles lőszerrel, páncélos járművekkel felszerelt katonai egységek támadjanak. Egyben megállapítja, hogy az erre vonatkozó döntést minden jogalap, valamint a Legfelsőbb Katonai Tanács megkérdezése nélkül hozták. „A megtorlásról szóló döntés a legmagasabb szinten született, az akciót pedig személyesen Ion Iliescu volt államfő koordinálta” – állapították meg az ügyészek.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).