Hirdetés

Szekusok célkeresztben

Terrorizmussal vádolják Nicolae Pleºiþã egykori tábornokot. Terrorista cselekedetek gyanújával bűnvádi feljelentést tett tegnap a kommunizmus rémtetteit kivizsgáló bukaresti intézet Nicolae Pleºiþã nyugalmazott tábornok (képünkön), valamint öt egykori román diplomata ellen. A főügyészséghez beterjesztett beadványában a kormány által két évvel ezelőtt létrehozott intézmény azzal vádolja a Szekuritáté külügyi hírszerzésének (DIE) volt parancsnokát és a Román Szocialista Köztársaság öt bonni diplomatáját, hogy közreműködtek a kommunista rezsim ellenállóinak meggyilkolásában, valamint megfélemlítésében.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2007. november 08., 00:002007. november 08., 00:00

A hat személy ellen megfogalmazott vádak súlyos emberölésre és testi sértésre, erõszakos fogva tartásra, hivatali hatalommal való visszaélésre, bûnpártolásra, robbanószerkezetekkel való visszaélésre és okirat-hamisításra vonatkoznak. A kommunizmus rémtetteit kivizsgáló intézet szerint Nicolae Pleºiþã, Dan Mihoc, Constantin Ciobanu, Ion Constantin, Ioan Lupu és Ion Grecu szervezte meg többek között 1981-ben a Ceauºescu-diktatúra három nagy ellenállója, Paul Goma, Nicolae Penescu és ªerban Orescu ellen irányuló – végül sikertelennek bizonyult – merényletet, amelynek során csomagba rejtett pokolgépet küldtek a célszemélyeknek. Másokat Pleºiþáék mérges gázzal, illetve bérgyilkosok alkalmazásával igyekeztek eltenni láb alól. Különben a feljelentés a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól (CNSAS), a CIA-tól, a kelet-német (STASI), valamint a magyar titkosszolgálattól (ÁVH) származó dokumentumokra és tanúvallomásokra alapozza a bûnvádi eljárás beindítását szorgalmazó kérését.

A Marius Oprea történész vezette intézet – amelynek kimondott feladata a nyomozó hatóságok elé tárni a kommunista rezsim idején elkövetett bûncselekményeket – egyébként korábban hasonló eljárást kezdeményezett 210 egykori börtönparancsnok és a gyermekeket beszervezõ szekustisztek ellen is. Sõt augusztusban arra is javaslatot tett, hogy a volt szekusok és a politikai rendõrséggel közvetlenül együttmûködõ személyek nyugdíját csökkentsék a szakképzetlen munkásokéval egyenértékû szintre. Ez a rendelkezés egyebek mellett Nicolae Pleºiþã szekustábornokra is vonatkozna, aki jelenleg ötezer lejes nyugdíjban részesül. Mint ismeretes, a bukaresti katonai ügyészség által nemrég véglegesített bûnügyi dossziéban azzal gyanúsítják a DIE volt parancsnokát, hogy Ceauºescu utasítására legkevesebb hét merénylet végrehajtásával bízta meg a Sakálként elhíresült nemzetközi terroristát. Carlos, azaz Iljics Ramirez Sanchez 1981. február 21-én például a Szekuritáté megrendelésére robbantott a Szabad Európa Rádió müncheni szerkesztõségében.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés