
Fotó: Haáz Vince
Indul az első országos finanszírozású, decentralizált helyi Roncsautó program, amelyet az önkormányzatokkal közösen bonyolít le a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága a szaktárcán keresztül; az önkormányzatok március 21-től regisztrálhatnak – jelentette be szerdán Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
2023. április 19., 16:562023. április 19., 16:56
A tárcavezető rámutatott, a kezdeményezéssel a cél kivonni a forgalomból mintegy százezer szennyező autót. „Ehhez csak arra van szükség, hogy az önkormányzatok március 21-től regisztráljanak a programba, amelynek a lebonyolítását a Környezetvédelmi Alap teljes egészében átruházza rájuk.
Az önkormányzatokkal közösen így 3000 lejjel támogathatjuk minden szennyező autó forgalomból való kivonását, és így teremtünk tisztább, élhetőbb környezetet” – idézte Tánczos Barnát az RMDSZ közleménye alapján az Agerpres hírügynökség.
A miniszter hangsúlyozta, a szaktárca százezer roncsautó forgalomból való kivonására elegendő pénzt biztosít az önkormányzatok számára, amelyeknek egy hét áll a rendelkezésükre a programba való regisztrációra.
Miután a Környezetvédelmi Alap megköti a delegáló szerződéseket az önkormányzatokkal, közzéteszi a programban részt vevő települések listáját, a lakosság ezután regisztrálhat majd az AFM internetes felületén, amihez csak a személyi igazolvány szükséges, hogy ellenőrizni tudják, a lakhely szerinti településen elérhető-e a program – közölte a tárcavezető.
A települések a lakosságszám függvényében kapnak támogatást: az 5000 lakosnál kisebb települések legfeljebb 50 autóra; az 5000 és 10 000 lakos közötti települések 100 autóra; a 10 000 és 50 000 lakos közötti települések 500 autóra; az 50 000 és 200 000 lakos közötti települések 1000 autóra; a 200 000 lakost meghaladó települések pedig 5000 autóra.
A támogatást a lakhely szerinti településen lehet kérni, olyan autó bezúzására, amely legalább 5 éve az igénylő tulajdonában van – ismertették a közleményben.

Az elmúlt hónapokban kiadott statisztikák és felmérések is sorra azt támasztják alá, hogy Romániában is rendkívüli népszerűségnek örvendenek az elektromos autók. Van, amihez a roncsprogram keretében 10 ezer euró se kell. Mutatjuk, a legolcsóbb modelleket.

Péntektől jelentkezhetnek a természetes és a jogi személyek a romániai gépkocsipark felújítását célzó és a környezetkímélő autó vásárlását ösztönző Roncsautó és Roncsautó Plusz program keretében nyújtott támogatásokra.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
2 hozzászólás