2007. augusztus 09., 00:002007. augusztus 09., 00:00
A választások időpontját a kormány tűzi majd ki, miután konzultált a politikai pártokkal, tette hozzá.
Hasonlóan vélekedett kedden Bogdan Olteanu, a képviselőház liberális elnöke, aki szerint a pártok várhatóan szeptemberben konzultálnak az EP-választások időpontjáról.
Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke tegnap azt nyilatkozta, a szövetség számára november utolsó három hétvégéje felelne meg az EP-választások lebonyolítására. Kelemen szerint erre elvileg december eleje is alkalmas lenne, de a választásokat nem kellene az utolsó hónapra halasztani, mivel ebben az időszakban a lakosságot az év végi ünnepek foglalkoztatják.
A legnagyobb ellenzéki alakulat szintén elfogadná a november végi vagy december eleji időpontot az EP-választások kiírására. Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke, az alakulat kampányfőnöke szerint számukra nem a választások pontos dátuma a fontos, hanem az, hogy mindenképpen a 2008-as költségvetési tervezet vitája után kerüljön sor a szavazásra.
A demokraták (PD) és a liberális demokraták (PLD) hétfőn sürgették a kormányt, hogy mielőbb tűzze ki a választások időpontját.
Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök márciusban elhalasztotta az eredetileg májusra tervezett EP-választásokat, az államfő felfüggesztése kapcsán kialakult feszült politikai helyzet miatt.
Hírösszefoglaló
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).