Hirdetés

Számon kéri az EB a korrupcióellenes harcot

Megrója a román illetékeseket az Európai Bizottság (EB) jelentése, amelyben az igazságügyi reform helyzetét mérik föl: a tegnap nyilvánosságra hozott dokumentum szerint az uniós végrehajtó testület továbbra is elégedetlen azzal, ahogyan a román igazságszolgáltatás a nagykorrupciós ügyeket kezeli.

Balogh Levente

2012. február 09., 10:032012. február 09., 10:03

A jelentés szerint az ilyen esetekben meghozott ítéletekben gyakran a minimális büntetést szabják ki a vádlottakra, az esetek 60 százalékában pedig felfüggesztett ítélet születik. Az EB ismét elismerően szól az országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerepéről: megállapítja, hogy az intézmény – akárcsak az elmúlt években – továbbra is hatékony intézménynek bizonyult a nagykorrupciós ügyek felderítésében.

„A 2011-es évben nőtt a vádemelések és az ítéletek száma. A legfelsőbb bíróság ügymenetét felgyorsító intézkedések hatása láthatóvá vált, főleg a jogerős ítéletek számának növekedésében” – állapítja meg a jelentés. Igazolásként megjegyzi, hogy a DNA által felderített ügyekben a 2010-es 85-höz képest tavaly 158 esetben született jogerős ítélet. „A DNA tevékenysége továbbra is jelentős számú magas rangú politikust és hivatalnokot érintett” – szögezi le a dokumentum. Az EB elismeri a legfelsőbb bíróság szerepét is a nagykorrupciós ügyekben az ítélethozatal felgyorsításában. Ezzel kapcsolatosan pozitívumként jegyzik meg, hogy 2011 októberében problémamentesen hatályba lépett az új polgári törvénykönyv, és idén júniusban a polgári perrendtartás is hatályba léphet.

Az EB azt is kijelenti, hogy hatékonnyá és gyorssá kell tenni a bírósági ügymenetet azon ügyekben, amelyek az Európai Unió pénzügyi érdekeit érintik. Indoklásként hozzák fel, hogy a közbeszerzések továbbra is nagy jelentősséggel bírnak a román gazdaság számára. Ennek fényében keveslik, hogy az elmúlt évben a közbeszerzésekhez kapcsolódó korrupciós ügyekben tavaly július óta csupán öt jogerős és négy nem jogerős ítélet született. Néhány közelmúltbeli ügy kapcsán – bár elismerik az ezen a téren elért előrelépést – megállapítja, hogy továbbra is kételyek merülnek fel azzal kapcsolatban, mennyire elkötelezett a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) a bírák és ügyészek feddhetetlenségének biztosítása terén.

Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter, ügyvivő kormányfő összességében pozitívnak ítélte a jelentést, ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy az illetékes bírói szervek odafigyeljenek a bírák és ügyészek feddhetetlenségére. Az EB szerint mindez ugyanakkor független az ország schengeni csatlakozásától. Mark Gray, az uniós testület szóvivője tegnap leszögezte: az EB mind Romániát, mind Bulgáriát felkészültnek tartja a határellenőrzés megszűnte nyomán létrejött övezethez való csatlakozásra. Ezt a jelenlegi tagok közül Hollandia ellenzi, az igazságügyi reform és a korrupcióellenes harc hiányosságaira hivatkozva.
 

Bulgária: gond a szervezett bűnözés
Az Európai Bizottság azt ajánlja Bulgáriának, hogy folytassa a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelmet. Az országjelentés megállapítja, a bolgár kormány is haladást ért el az igazságügyi reform terén, ugyanakkor szorgalmazza a jogtalanul szerzett vagyonok elkobzását lehetővé tevő törvények elfogadását.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés