
Akár szét is forgácsolódhat a kormányból kedden este kilépett Nemzeti Liberális Párt (PNL), miután a pártot szerdán elhagyó korábbi elnök, Călin Popescu Tăriceanu bejelentette egy új liberális alakulat létrehozását. A volt miniszterelnök közölte: Liberális Reformpárt néven új politikai alakulatot hoz létre, emellett indulni kíván a novemberi államfőválasztáson is.
2014. február 27., 17:212014. február 27., 17:21
Tăriceanu továbbra is a PNL kilépésével felbomlott Szociálliberális Unió (USL) egyben maradása mellett érvelt, és meggyőződését fejezte ki, hogy az államfőválasztáson legyőzi Crin Antonescu PNL-elnököt, aki várhatóan a párt államfőjelöltje lesz.
Új alakulata, a Liberális Reformpárt kapcsán elmondta, abban nem csupán a PNL jelenlegi irányvonalával elégedetlen politikusokat gyűjtené egybe, hanem fiatal arcokat is, hogy friss vért vigyenek az USL-be.
Tăriceanu szerint Antonescu ugyanolyan konfliktuskereső személyiség, mint Traian Băsescu államfő, az új elnöknek viszont ezzel éppen ellentétesen kell viselkednie. Tăriceanu néhány követőt máris talált: Titi Holban Buzău megyei liberális képviselő csütörtökön közölte: ő is kilép a PNL-ből, és követi a volt kormányfőt az új pártba.
Hozzátette: számos olyan liberális politikus követi majd a példáját, aki hitt az USL-ben. Sorin Ilieşiu szenátor is így tesz, neki azonban nem kell kilépnie a PNL-ből, mivel Antonescu a kormányból való kilépés ellenzése miatt már úgyis a kizárását javasolta. Egyes értesülések szerint Radu Stroe volt belügyminiszter is átlépni készül az új pártba.
Călin Popescu Tăriceanu tervei kapcsán Victor Ponta miniszterelnök elmondta, hajlandó lenne kormánytisztségeket biztosítani azon liberálisok számára, akik Tăriceanut követve kilépnek a PNL-ből, és csatlakoznak a volt kormányfő új pártjához. Tăriceanu államfői ambícióiról azt mondta: erős jelölt lenne, akivel hajlandó lenne együttműködni.
Antonescu egyébként úgy nyilatkozott: nem tart a pártszakadástól, hiszen 2007-ben Theodor Stolojan és Valeriu Stoica is otthagyta a pártot, hogy a Traian Băsescu államfőhöz közel álló Demokrata Párttal együtt létrehozza a Demokrata-Liberális Pártot, de a PNL túlélte ezt.
Annak kapcsán, hogy Tăriceanu az ellenfele lehet az elnökválasztáson, úgy vélte: ha ők ketten jutnának be a második fordulóba, az olyan erődemonstráció lenne a PNL részéről, „amilyent még Putyin pártja sem tudott bemutatni Oroszországban.”
Mint ismeretes, a most 62 éves Tăriceanu 2004 és 2008 között volt Románia miniszterelnöke, a pártelnöki tisztséget a 2008-as választási vereséget követően, 2009-ben veszítette el Crin Antonescu javára.
Eközben kiderült: Victor Ponta miniszterelnök továbbra is egyértelműen számít arra, hogy az RMDSZ átveszi a koalícióból kilépett PNL helyét. A kormányfő kijelentette: kedden olyan kormánynévsorral áll a parlament elé, amely reményei szerint a szövetség minisztereinek nevét is tartalmazza, és mindegyik koalíciós párt kap egy miniszterelnök-helyettesi tisztséget.
Victor Ponta miniszterelnök szerdán este az Antena 3 hírtelevízióban közölte, az új kormányban a Szociáldemokrata Unióra (USD), az RMDSZ-re és a kisebbségekre számít. Megjegyezte, hogy a kabinet szerkezete nagy vonalakban azonos lesz az előzőével, hogy ezzel is jelezze a liberálisoknak: bármikor visszatérhetnek a kormányba.
Elmondta, a kabinetet jórészt a jelenlegi miniszterek alkotják majd, de eltűnhet három-négy olyan tisztség, amely nem bizonyult abszolút szükségesnek. A kormány névsora várhatóan hétfőn válik nyilvánossá, miután minden érintettel egyeztetett.
Mint arról beszámoltunk, sajtóértesülések szerint az RMDSZ-nek a miniszterelnök-helyettesi tisztség mellett a művelődési és a távközlési tárcát ajánlották fel, de a szövetség jobban szeretné az egészségügyet vagy a környezetvédelmet. A miniszterelnök-helyettesi és a művelődési miniszteri tisztséget Kelemen Hunor töltheti be, aki már volt kormánytag ebben a minőségben, a környezetvédelmi minisztérium élére pedig Korodi Attilát jelölhetik, aki ugyancsak vezette már ezt a tárcát.
Az RMDSZ vezetői egyébként a jelek szerint támogatják a kormányra lépést. Kelemen Hunor és Borbély László politikai alelnök után Markó Béla szenátor, volt szövetségi elnök is úgy vélekedett, a kormányra lépés több problémára is megoldást jelenthet.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!