
Andrew és Tristan Tate
Fotó: Twitter/Andrew Tate
A bukaresti ítélőtábla kedden elrendelte Andrew és Tristan Tate szabadlábra helyezését, és elhalasztotta kiadatásukat Nagy-Britanniának a romániai büntetőperük jogerős lezárásáig.
2024. március 12., 19:252024. március 12., 19:25
2024. március 12., 20:152024. március 12., 20:15
A bírák egy elfogatóparancsot is kiadtak a Tate testvérek ellen, de ez szintén csak a romániai büntetőperük lezárása után lép hatályba.
Az ítélet megfellebbezhető.
A Romániában hatósági felügyelet alatt álló két férfit kedd hajnalban vették őrizetbe, mert egy korábbi, szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos ügyben európai elfogatóparancsot adtak ki ellenük a brit hatóságok.

A brit igazságügyi hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs alapján hétfő este őrizetbe vették Andrew és Tristan Tate fivéreket, miután szexuális bűncselekményeket követhettek el, embereket kizsákmányolva, Nagy-Britanniában.
A Sky News szerint a feltételezett szexuális bűncselekményeket a 2012-2015 közötti időszakban követték el a Tate testvérek.
A vádirat szerint a két férfi fiatal egy Bukaresthez közeli villában elcsábított fiatal lányokat tartottak fogva, szexuális tartalmú videók készítésére kényszerítettek őket, amelyeket feltöltöttek az internetre, ebből pedig jelentős bevételük származott – írja az Agerpres.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
szóljon hozzá!