kilép a Corneliu Vadim Tudor vezette alakulatból, és a novemberi parlamenti választásokon valószínűleg a szintén ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) színeiben próbál újabb mandátumot szerezni a törvényhozásban. „Abbéli félelmemben hoztam meg a döntést, hogy a párt ősszel már valószínűleg nem lesz képes bejutni a parlamentbe, márpedig én még legalább egy mandátum erejéig dolgozni szeretnék a törvényhozásban” – vallotta be lépése okát a civilben a Román Labdarúgóliga (LPF) elnöki tisztségét betöltő politikus. Dragomir különben 2000 óta képviseli a PRM-t az alsóházban, négy évvel ezelőtt pedig szintén a párt színeiben vágott neki a Bukarest főpolgármesteri posztjáért vívott küzdelemnek – sikertelenül. Ellentmondásos, hogy éppen az Emil Boc vezette PDL felé kacsingat, hiszen nemrég például hevesen ellenezte, hogy a parlament jóváhagyja az Adrian Năstase volt kormányfő elleni bűnvádi eljárást, amely mellett a demokrata-liberálisok teljes mellszélességgel kiálltak.
Dragomirral együtt az elmúlt időszakban legkevesebb 16 élvonalbeli politikus távozott a PRM-ből a C. V. Tudor fémjelezte diktatórikus vezetés és a párt mélyrepülése miatt, amely ott kezdődött, hogy az alakulat tavaly nem juttatott ki képviselőt az Európai Parlamentbe, az idei helyhatósági választásokon leszerepelt, felmérések pedig azt jósolják: idén nem lépi át az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Hírügynökségi információk szerint jelenleg legalább nyolc képviselő és négy szenátor folytat tárgyalásokat a Szociáldemokrata Pártba (PSD) való átigazolásáról, emellett többen – közöttük Gheorghe Funar pártfőtitkár – támogatja a konzervatívokkal való egybeolvadást.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).