Hirdetés

Sulfina Barbu szerint elavult a verespataki bányaberuházás

Nem szabad támogatni olyan beruházást, amely megsérti a környezetvédelemre vonatkozó törvényeket - jelentette ki csütörtökön az erdélyi Verespatakon tervezett bánya-beruházásról Sulfina Barbu demokrata párti politikus, akit a környezetvédelmi miniszteri tisztségre javasolnak.

Hírösszefoglaló

2009. október 29., 17:272009. október 29., 17:27

A javasolt miniszter a verespataki beruházását tervező cég környezeti hatástanulmányát elavultnak nevezte az illetékes parlamenti bizottság előtti meghallgatáson. A nyilatkozat azért fontos, mert korábban a román sajtó úgy vélte, hogy a demokraták az egyik legfőbb szorgalmazói a beruházásnak.

Barbu 2005 és 2007 áprilisa között is betöltötte ezt a funkciót. Lucian Croitoru román miniszterelnök-jelölt most szintén őt választotta ki arra, hogy kabinetjében a környezetvédelmi tárcát irányítsa.

A honatyák sorra meghallgatták a javasolt minisztereket. Barbu is az illetékes szakbizottság elé járult, ahol a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat által tervezett aranybánya kapcsán leszögezte: nem támogat olyan beruházásokat, amelyek sértik a környezetvédelmi törvényeket. Barbu szerint az RMGC által elkészített környezeti hatástanulmány elavult, és nem ad magyarázatokat a tisztázásra váró kérdésekre. 

A bányavállalat környezeti hatástanulmányának engedélyeztetési folyamata Sulfina Barbu minisztersége alatt kezdődött meg. Ez utóbbi keretében közmeghallgatásokat szerveztek Erdély több városában, Bukarestben, és Magyarországon is. A hatástanulmány engedélyeztetését 2007 szeptemberében függesztette fel meghatározatlan időre Korodi Attila volt környezetvédelmi minisztér. Kedden Traian Băsescu román államfő is azt mondta: francia szakértők tanulmányára vár, addig nem akar állást foglalni a verespataki bányaberuházás ügyében.

Az RMGC Verespatakon Európa legnagyobb külszíni bányáját akarja megnyitni 330 tonna arany és 1600 tonna ezüst kitermelése érdekében.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés