2009. november 03., 16:002009. november 03., 16:00
Adrian Streinu Cercel hétfőn azt nyilatkozta egy rádióban, hogy a hivatalos becslések szerint legalább húszezer halottja lesz Romániában az újinfluenza-járványnak. Miután a sajtó felkapta ezt a nyilatkozatát, az államtitkár megpróbálta enyhíteni korábbi kijelentését, mondván, hogy az Európai Unió becslése szerint uniós szinten 40 ezer és 220 ezer közöttre tehető az idei idényjellegű influenza-járvány lehetséges halálos áldozatainak száma, az AH1N1-vírus által okozott influenza halálos áldozatainak számát pedig egyelőre nem lehet megbecsülni.
Virgil Păunescu állalelnöki tanácsos rossz kommunikációja miatt bírálta Streinu Cercelt, aki szerinte tudományos szakemberként nyilatkozott, holott államtitkárként jobban kellett volna vigyáznia szavaira. „Fölösleges pánikhangulatot kelt egy tisztségviselő”, ha ezt nem tartja szem előtt, fogalmazott Păunescu.
Az ügyben megszólalt Traian Băsescu államfő is, aki szerint Adrian Streinu Cercel „az apokalipszist jövendölte”, és az azonnali oltóanyag-importot sürgette. Streinu Cercel hétfőn előbb azt mondta: az egészségügyi minisztérium négy nagy nemzetközi gyógyszergyártó konszerntől kíván egymillió adag AH1N1-ellenes oltást vásárolni, később azonban úgy nyilatkozott, hogy Románia mégsem vesz külföldről oltóanyagot. Traian Băsescu azt is elmondta: a Cantacuzino Immunológiai Intézet képes egymillió adag oltást rendelkezésre bocsátani.
Adrian Streinu Cercelt kedden meghallgatták a képviselőház egészségügyi bizottságában, ahol a sajtó kizárását megelőzően elmondta: Romániának fel kell készülnie 3300-6000 lehetséges halálesetre az újinfluenza-járvány nyomán.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).