
Fotó: NATO
Üdvözölte Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Románia döntését, hogy egy Patriot légvédelmi rakétarendszert adományoz Ukrajnának, mivel az szerinte „nagyon szükséges” Ukrajna légvédelmének megerősítéséhez az orosz támadásokkal szemben. Rövid közleményében ismét sürgette Ukrajna szövetségeseit, hogy a lehető leggyorsabban bocsássanak az ország rendelkezésére légvédelmi rendszereket.
2024. június 21., 08:582024. június 21., 08:58
A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) döntését egy csütörtök esti sajtóeseményen üdvözölte Nagy-Britannia bukaresti nagykövete is. Giles Portman szerint
Mint ismeretes, a CSAT csütörtökön jóváhagyta, hogy Románia Ukrajnának adományozza egyik Patriot rakétaelhárító rendszerét. A testület az ukrajnai biztonsági helyzet rosszabbodására, a „civileket és energetikai infrastruktúrát érő masszív orosz támadásokra” hivatkozva, a NATO-szövetségesekkel egyeztetve hozta meg döntését.

Klaus Iohannis román elnök kiszáll a NATO főtitkári tisztségéért zajló küzdelemből – ezt ő maga jelentette be a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) csütörtöki ülésén.
Eközben Boris Pistorius védelmi miniszter már múlt héten kijelentette: a német kormánynak nincs kapacitása arra, hogy további Patriot föld-levegő rakétarendszereket szállítson Kijevnek. „Már három rendszert biztosítottunk. Ez a képességeink negyedét jelenti. Tehát nincs kapacitásunk arra, hogy ennél a három rendszernél többet is biztosítsunk” – mondta Boris Pistorius a NATO katonai vezetőinek brüsszeli találkozójára érkezve. Lengyelország is jelezte korábban, hogy nem áll módjában Patriot-rendszereket átadni Ukrajnának.

Az Egyesült Államok átirányít más országoknak ígért légvédelmi rakétákat, hogy felgyorsíthassa a szállításokat az ukrán haderő számára – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője csütörtökön.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!