
„Románia rendkívül eltökélt szövetséges. Románia a NATO-ban bízik, és a NATO is bízhat Romániában” – jelentette ki csütörtökön Bukarestben Jens Stoltenberg, az észak-atlanti katonai szövetség főtitkára azt követően, hogy Klaus Johannis államfővel tárgyalt.
2015. július 02., 16:092015. július 02., 16:09
2015. július 02., 17:342015. július 02., 17:34
Stoltenberg szerint szolidaritásra van szükség, mivel Oroszország egyre agresszívabb, megpróbálja megfélemlíteni szomszédait, és erőszakkal próbálja módosítani a határokat. A főtitkár egyúttal méltatta, hogy Románia úgy döntött: 2017-ig a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékára növeli a védelmi kiadásokat, és dicsérte az országot, amiért sikerült leszorítania a költségvetési hiányt, felelős fiskális politikát folytatott, és sikerült gazdasági növekedést elérnie.
Stoltenberg kijelentette: a NATO jelenleg egyetlen tagállamát sem látja fenyegetve, de leszögezte: a szövetség alapszerződésének 5. cikkelyében rögzített kölcsönös védelem mind a szárazföldi, mind a vízi, mind a légi beavatkozásokra kiterjed.
A megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón Johannis leszögezte: a NATO politikája arra irányul, hogy megszilárdítsa az euroatlanti térség biztonságát, ugyanakkor a szövetség nem akar sem konfrontációt, sem fegyverkezési versenyt senkivel. „Továbbra is abban bízunk, hogy minden felelős politikus megérti: egyetlen államnak sem érdeke, hogy egy olyan konfliktus elmélyülésén dolgozzon, amelyet sem gazdaságilag, sem katonailag nem nyerhet meg” – tette hozzá az államfő.
Johannis megerősítette: ahogy azt az ország védelmi stratégiájában is rögzítették, Románia nem csupán kedvezményezettje kíván lenni a szövetség által szavatolt biztonságnak, de maga is aktívan részt kíván venni a biztonság szavatolásában.
Mint kifejtette, eszmecserét folytattak a keleti szomszédság helyzetéről is, ahol – mint fogalmazott – romlott a helyzet. Emellett kitértek az észak-afrikai terrortámadásokra és az ottani humanitárius válságra is. Leszögezte: Románia eltökélt abban, hogy a NATO többi tagállamával együtt részt vegyen a közös akciókban.
Az államfő elmondta: az olt megyei Deveselun kiépítés alatt álló rakétavédelmi rendszer év végéig, a NATO délkeleti haderejének műveleti parancsnoksága pedig 2016-tól lép működésbe.
A NATO-főtitkár a délelőtt folyamán Mircea Duşa védelmi miniszterrel, Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnökkel és Bogdan Aurescu külügyminiszterrel is találkozott, délután pedig az államfő és Mircea Duşa társaságában a Bukarestben kialakítandó NATO-vezénylési központ helyszínére is ellátogatott.
A központban Stoltenberg leszögezte: az nem katonai támaszpont, az ott tevékenykedő szakértők a különböző gyakorlatok megtervezésében vesznek majd részt. Emlékeztetett: a hidegháború óta a NATO a legnagyobb véderőnövelést hajtja végre, amelynek keretében mintegy 40 ezer fősre növelte a gyorsreagálású erők létszámát, emellett a keleti tagállamokban vezénylési központokat hoznak létre.
Duşa a NATO-főtitkárral folytatott találkozón elmondta: Románia fokozza részvételét a szövetség gyors reagálású egységében, és folytatja a vezénylési központ kialakítását célzó munkálatokat. Egyben a védelmi tárca költségvetésének növelését szorgalmazta.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
szóljon hozzá!