2007. augusztus 15., 00:002007. augusztus 15., 00:00
A legkevesebb két hónaposra tervezett tárgyaláson Picsuskint „csak” több mint félszáz különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják, holott a férfi a nyomozás során azt vallotta, hogy „működésének” 14 éve alatt 63 embert ölt meg. A 11 kérdéses gyilkosság ügyében még folyik a nyomozás, közölte Jurij Szemin moszkvai ügyész. Tetteinek okáról egyelőre nem szólt, de kijelentette: áldozatai közül sokat, legalább 20 nőt személyesen is ismert. Mint mondta, csak véletlenül fogták el egy rutinszerű igazoltatás során, de ezzel sok ember életét mentették meg, mert ha nem kerül rendőrkézre, “soha nem hagyta volna abba a gyilkolást”. Áldozatai nők voltak, bár a bicai parkerdő területén, ahol tetteit 1992 óta elkövette, a nyomozás során egy férfi holttestének maradványaira is rábukkantak. Picsuskin az áldozatok fejére mért számtalan kalapácsütéssel ölt, a holttesteket többnyire jól-rosszul elrejtette.
Hírösszefoglaló
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).