2008. december 10., 17:232008. december 10., 17:23
Az államfő szorgalmazta a magyarok állampolgári lojalitását, a többségi államnyelv minél tökéletesebb ismeretét, de szerinte eközben kemény harcot kell vívni a kulturális nemzet fogalmának elismertetéséért, és érvényesíteni kell minden nemzetközileg és a belső jogban garantált kisebbségi jogot. Szerinte ilyen lehet az autonómia is, de ezt a fogalmat hiábavaló használni ott, ahol felesleges ellenállást szül.
A köztársasági elnök véleménye szerint a 2004-es, kettős állampolgárságról szóló népszavazást nem kellett volna kiírni, mert \"rendkívül mély sebeket\" ejtett a szomszédos országokban élő magyar közösségeken. Szerinte a népszavazás ötlete tipikus példája volt a végig nem gondolt érzelmi politizálásnak. \"Amikor Nagy-Magyarország matricát látok egy autón, kedvem lenne tulajdonosától megkérdezni, tudja-e, milyenek voltak az etnikai viszonyok 1918 előtt. Inkább a Teleki-féle nemzetiségi térképet tenné ki, vagy akármelyik bécsi vagy Prágában kiadott korabeli térképet!\" – mondta; hozzátéve \"akkor tudná, hogy például már 1848 előtt román többség volt Erdélyben\". Úgy vélekedett, pozitívan befolyásolhatja a viszonyt, ha sok üzleti kapcsolat van két ország között. Hiába multinacionális cég a Mol, Erdélyben odamennek a magyarok tankolni, mert \"mégiscsak a miénk\" – hangsúlyozta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogad el olyan kormányt, amelyet Ilie Bolojan vezet, és kizár bármiféle együttműködés a Nyugat-barát pártokon kívüli erőkkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.
A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.