Aláírta Robert Cazanciuc igazságügyminiszter is azokat a Traian Băsescu álalmfő által már szentesített dokumentumokat, amelyek lehetővé teszik a korrupcióellenes hatóság számára, hogy bűnvádi eljárást kezdeményezzenek öt korábbi miniszter ügyében.
2014. október 06., 16:192014. október 06., 16:19
Ezt maga Cazanciuc jelentette be hétfőn, miután Băsescu még a hét végén közölte: jóváhagyta az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) erre vonatkozó kérelmét. Cazanciuc elmondta, az államfői jóváhagyás vasárnap este érkezett meg a minisztériumba, és az előkészületeket követően hétfő reggel alá is írta a dokumentumokat. A minister egyúttal reményét fejezte ki, hogy a parlament is jóváhagyja a szenátori, illetve képviselői mandátummal rendelkező honatyák elleni eljárást.
Mint arról beszámoltunk, a DNA pénteken kilenc, 2004 és 2012 között hivatalban levő kormányokban tevékenykedő volt miniszter ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást, azzal gyanúsítva őket, hogy csúszópénz ellenében előnyben részesítettek bizonyos cégeket az általuk vezetett minisztériumok számítástechnikai közbeszerzéseinél. Az ügyben a Microsoft cég az egyik legfőbb érintett.
A korrupciós ügy az oktatási, az informatikai és a pénzügyminisztérium több korábbi vezetőjét érinti, akik állítólag néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadtak el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.
Az érintett politikusok: Ecaterina Andronescu volt oktatási miniszter (2000-2003, 2008-2009, 2012 május-december), Valerian Vreme korábbi távközlési tárcavezető (2010-2012), Şerban Mihăilescu volt kormányfőtitkár (2000-2003), Dan Nica volt távközlési miniszter (2000-2004), Adriana Ţicău korábbi távközlési tárcavezető (2004 július-2004 december), Gabriel Sandu extávközlési miniszter (2008-2010), Daniel Funeriu volt oktatási miniszter (2009-2012), Alexandru Athanasiu egykori oktatási miniszter (2003-2005) és Mihai Tănăsescu volt pénzügyminiszter (2000-2004).
A DNA a szenátustól kért jóváhagyást a jelenleg parlamenti mandátummal rendelkező három politikus – Andronescu, Vreme és Mihăilescu –, az Európai Parlamenttől egy EP-képviselő – Dan Nica - és az államelnöki hivataltól a többi öt volt tisztségviselő esetében. A szenátus és a képviselőház azonban halogatja az érintettek kiadását.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!