Hirdetés

Simion nyugalomra int, és Georgescu útmutatását várja, hogy elinduljon-e az elnökválasztáson

Georgescuval

Egyeztet. Simion Georgescuval tanácskozik arról, mi legyen a következő lépés

Fotó: Facebook/George Simion

Nyugalomra intett mindenkit a Călin Georgescu elnökválasztási indulásának elutasítását követő vasárnap késő esti utcai zavargásokat követően George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Krónika

2025. március 10., 10:322025. március 10., 10:32

Mint arról beszámoltunk, a tavalyi elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölt jelentkezését a Központi Választási Iroda (BEC) az alkotmánybíróság decemberi döntésére hivatkozva utasította el, amelyben a taláros testület a Georgescu kampányában tapasztalt visszaélésekre és külső állami beavatkozásra hivatkozva érvénytelenítette az első forduló eredményét, és új választás kiírását rendelte e.

Ezt követően Georgescu BEC előtt gyülekező hívei összecsaptak a csendőrökkel – egyes beszámolók szerint az összecsapásokban futballhuligános is részt vettek.

Hirdetés

Simion mindezek kapcsán hétfőn reggel mindenkit nyugalomra intett.

korábban írtuk

Az alkotmánybírósággal takarózva indokolja a választási iroda Georgescu elnökválasztási indulásának elutasítását
Az alkotmánybírósággal takarózva indokolja a választási iroda Georgescu elnökválasztási indulásának elutasítását

A Központi Választási Iroda (BEC) vasárnap este közölte, hogy a tavalyi elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat megállapításainak figyelembevételével utasította el Călin Georgescu jelöltségének iktatását.

Rámutatott:

egész Románia várja a magyarázatot a BEC döntése után, és úgy vélekedett, hogy a döntés „visszaélés”,

és a december 6-án kezdődött államcsíny újabb epizódja.

Idézet
Fekete lap ez törékeny demokráciánk, eredeti demokráciánk – a la Ion Iliescu – történetében. Este 11 után ismét románokat láttunk románokat ütni. Láttunk sebesült csendőröket és sebesült tüntetőket, mert néhány bűnöző egymás ellen uszított minket (...) Nyugalomra és a szabad választásokhoz való visszatérésre szólítunk fel a 12. órában.

Többé még 10 százalékos kamatra sem fogunk tudni kölcsönt felvenni. Nem én mondom, hogy Romániában gyenge a demokrácia, minden nemzetközi index ezt mondja” – mondta George Simion, aki szerint a Georgescu által benyújtott iratokban semmi kivetni való sem volt.

korábban írtuk

Elszabadult a pokol Bukarestben, kiszorították a csendőrök a BEC elől az őket dobáló tüntetőket
Elszabadult a pokol Bukarestben, kiszorították a csendőrök a BEC elől az őket dobáló tüntetőket

Elszabadultak az indulatok a Központi Választási Iroda (BEC) bukaresti székháza előtt, miután a testület elutasította a tavalyi elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő Călin Georgescu indulását a megismételt megmérettetésen.

Közölte, hogy konzultálni fog Călin Georgescuval, hogy milyen utat válasszon, elinduljon-e ő az elnökválasztáson, ha Georgescu, a párt eddigi jelöltje valóban nem indulhat.

„Azt fogják kérdezni, hogy indulok-e, vagy hogy lesz-e az AUR-nak jelöltje. Bármilyen visszaéléseket is követnek el, a szavazat, a demokrácia a mi oldalunkon van, akárcsak a nép hatalma. Nem számít, hányféle narratívát láttunk néhány, hivatali szobákból irányított televízióban, a szavazás a mi oldalunkon lesz, és vissza fogunk térni a demokratikus pályára. Várjuk a tanácsokat, amelyeket Călin Georgescu ad majd nekünk, és azt, hogy milyen utat kell követnünk. Ez az ő döntése. Mi, a román nép pedig a demokratikus elvek mellett állunk” – mondta Simion.

Aki megkísérelte megmagyarázni előző esti kijelentését, miszerint „a köztereken kell megnyúzni” mindazokat, akik felelősek Georgescu indulásának elutasításáért.

Állítása szerint úgy értette, hogy „a kiváltságaikat kell lenyúzni" mindazokról, akik felelősek az „államcsínyért.”

korábban írtuk

Nem hagyta jóvá a választási iroda Georgescu elnökválasztási indulását
Nem hagyta jóvá a választási iroda Georgescu elnökválasztási indulását

Elutasította vasárnapi ülésén a Központi Választási Iroda (BEC) a tavalyi elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelöltnek, Călin Georgescunak a megismételt államfőválasztáson történő indulását.

Mint ismeretes, Georgescu fellebbezhet a BEC döntése ellen az alkotmánybíróságon, azonban feltételezhető, hogy a taláros testület saját tavaly decemberi döntése nyomán helyben hagyja a választási iroda határozatát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

2026. szeptember 03., csütörtök

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak

Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak
2026. szeptember 03., csütörtök

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt

Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt
Hirdetés
Hirdetés