
Simion szerint „az RMDSZ sovén”
Fotó: Facebook/George Simion
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion szerint Marcel Ciolacu kormányfő megállapodott az RMDSZ-szel abban, hogy a román pártok nem indítanak közös polgármesterjelölteket a fontosabb erdélyi városokban.
2024. április 01., 10:322024. április 01., 10:32
Az AUR Maros megyei önkormányzati jelöltjeit bemutató vasárnap esti rendezvényen a politikus kifejtette:
Amint az Agerpres írta, Simion szerint a Szociáldemokrata Pártot (PSD) is vezető miniszterelnök csak azokon a fontosabb erdélyi településeken támogatja a román pártok közös polgármesterjelölt-indítását, amelyekben „politikai és anyagi érdekei” vannak. A koalíció pedig azért hozta előre a helyhatósági választásokat, hogy a jelenlegi kormánypártok és „a sovén RMDSZ” hatalmon maradjanak – tette hozzá Simion.
Az AUR elnöke bejelentette, hogy
Az 50 éves jelölt korábban 12 évig a brit egészségügyben dolgozott, 2021-ben tért vissza szülővárosában, ahol háziorvosként és egy magáncég vezetőjeként tevékenykedik. „A román kulturális értékek és népünk bizánci kulturális örökségének lelkes támogatója” – jellemezte Cristian Vântut a pártelnök.

Hiányolja a kétfordulós polgármester-választást és ezért a június 9-i önkormányzati választások bojkottálására készül a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) – nyilatkozta keddi sajtótájékoztatóján az alakulat elnöke.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) örvend a legnagyobb támogatottságnak a 35 év alatti fiatalok körében – derül ki egy friss felmérésből.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerint Nicușor Dan államfő tisztában van az alkotmány által rá rótt közvetítői szereppel, és eddig ennek megfelelően járt el. A pártelnök ugyanakkor elismerte, hogy a PSD megszegi a koalíciós megállapodást.
Az áram- és földgáztermeléssel és -szállítással kapcsolatos, mintegy 3,5 milliárd dollár értékű beruházásokat jelentett be szombaton Bogdan Ivan energiaügyi miniszter. A cernavodai atomerőműbe történő beruházás nyomán a 3-as és a 4-es blokk hoz
Újabb hivatalos romániai munkaszüneti nap tűnt fel a láthatáron: május 10-ét is szabadnapnak nyilvánítanák, mivel ez a nap Románia nemzeti függetlenségének napja.
Nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le a hatóságok az elmúlt két hétben végrehajtott akcióik során. A drograzzia több tucat házkutatást is érintett.
Az RMDSZ szerint a politikai stabilitás érdekében a bukaresti négypárti koalíciónak folytatnia kellene a munkát. A szövetség nehezen tart működőképesnek egy kisebbségi kormányt, ha a szociáldemokraták (PSD) visszahívják minisztereiket a kormányból.
Ilie Bolojan kormányfő pénteken megismételte, hogy nem áll szándékában lemondani, de nem is készített elő intézkedéseket a következő időszakra, mivel a jelenlegi romániai kormányválságot a szociáldemokraták idézték elő.
Nicusor Dan államfő megszegte megválasztásakor tett ígéreteit, és a rendszer megváltoztatása helyett szolgálja azt – ezzel vádolja az elnököt 25 civil szervezet egy pénteken közzé tett nyílt levélben.
Az állami vállalatok reformjának végrehajtása valós eredményeket hoz majd a gazdaságban és az állami költségvetésben, Románia és az emberek javát szolgálva – jelentette ki Ilie Bolojan.
Hétfőn délután öt órakor dönti el a bukaresti kormánykoalícióban a legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy Ilie Bolojan liberális párti miniszterelnökkel, vagy nélküle akar tovább kormányozni – közölte pénteken a párt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) elsőfokú riasztást adott ki pénteken fokozott légköri instabilitás és erős szélfúvás miatt az ország több régiójában.
szóljon hozzá!