
Nagyra törő tervek. George Simion kormányozni akar
Fotó: George Simion/Facebook
Kormányalakítási megbízást kért George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Nicușor Dan államfőtől az elnökkel a kormányalakításról folytatott hétfői egyeztetésen.
2026. május 18., 11:322026. május 18., 11:32
Erről Simion számolt be a tárgyalásokat követően.
Nicușor Dan elé tettük az AUR válságból való kilábalásra vonatkozó tervét, és hajlandóak vagyunk tárgyalni bárkivel, aki elkötelezett Románia válságból való kilábalása mellett” – mondta Simion.

Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.
Megkérjük az összes polgárt, beleértve a sajtót és a civil társadalmat is, hogy értsék meg: mostantól kizárólag megoldásokról fogunk beszélni. Felhívjuk a románokat, hogy támogassanak minket e célok elérésében.
És ha a parlament jelenlegi felépítésében és összetételében nem találjuk meg a szükséges többséget, térjünk vissza a néphez; sokkal kívánatosabb, hogy egy demokratikus megoldáshoz térjünk vissza, mint egy laboratóriumi megoldáshoz” – fogalmazott Simion.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogad el olyan kormányt, amelyet Ilie Bolojan vezet, és kizár bármiféle együttműködés a Nyugat-barát pártokon kívüli erőkkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
A kormányprogram egyik legfőbb célkitűzése az alacsony összegű nyugdíjak emelése lesz – közölte Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A jelek szerint senkit nem vonnak majd felelősségre a 2018. augusztus 10-i bukaresti csendőrattak elrendelői közül, mivel a szombati nap a bűncselekmények elévülési határideje.
Pánikkeltő céllal terjesztett dezinformációs kampánynak minősítette a védelmi minisztérium pénteken annak az állítólagos „behívóparancsnak” a terjesztését, amely azt sugallja, hogy a hadsereg katonai szolgálatra rendelt volna be egy Ilfov megyei fiatalt.
Határozottan visszautasította Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a Szociáldemokrata Párt (PSD) ajánlatát, hogy a két párt az RMDSZ-szel összefogva hozzon létre stabil kormányt.
szóljon hozzá!