Hirdetés

Simion előre hozott választásokat követel és a kormányra lépésről beszél a lesújtó washingtoni jelentés után

Simion

Nincs demokrácia? Simion szerint a kormány illegitim, ezért új választásokat kell kiírni

Fotó: Facebook/George Simion

Előre hozott választásokat követel George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, miután az Egyesült Államok képviselőháza igazságügyi bizottsága jelentést adott ki, amely szerint az Európai Bizottság befolyásolta a 2024-es romániai elnökválasztást, amelynek érvénytelenítését is bírálta.

Krónika

2026. február 04., 14:192026. február 04., 14:19

„Romániában 2024. december 6-tól, amikor hamis ürüggyel érvénytelenítették a választásokat, már nem élünk demokráciában” – mondta Simion szerdán.

„Kezdenek megjelenni a bizonyítékok, és a szabad világ komoly intézményei, mint például az Egyesült Államok Kongresszusának Jogi Bizottsága, amelyet Jim Jordan republikánus kongresszusi képviselő vezet, akivel kapcsolatban állunk, és akinek csapatával két héttel ezelőtt találkoztunk, amikor az Egyesült Államokban jártunk. Kiadtak egy jelentést, amely Romániát is érinti.

Hirdetés
Idézet
Ami valójában aggasztó, az a jelenlegi koalíció Amerika- és demokráciaellenes hozzáállása. Az Egyesült Államokban, stratégiai szövetségeseinknél lévő partnereink minden felhívását és kérését figyelmen kívül hagyták,

kezdve Muraru nagykövet visszahívásának kérésével, aki továbbra is politikalag elkötelezett, nem tartja tiszteletben a pozíciójához tartozó pártatlanság elvét, és folytatva az ellenzék cenzúrázásával. Nem volt közvetlen demokratikus verseny. Ez egy figyelmeztető jelzés, ahogyan az is, hogy

Idézet
Nicuşor Dan elnök nem válaszolt az Amerikai Egyesült Államok és Trump elnök kérésére, hogy csatlakozzon a Béketanácshoz”

– hangsúlyozta Simion.

„Figyelembe véve a román állami tisztségviselők által az elmúlt hónapokban tett összes nyilatkozatot, valamint az Egyesült Államok Kongresszusa Jogi Bizottságának előzetes jelentését, a demokráciához és a népi vokshoz való visszatérést, előrehozott parlamenti választást követelünk” – mondta George Simion.

Az AUR elnöke annak kapcsán, hogy az államfő azt mondta, januárban ismerteti az elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatos háttér-információkat, de ez nem történt meg, úgy vélekedett, hogy „Nicuşor Dannak nincs semmilyen jelentése, nem adott át semmit azoknak az államfőknek, akikkel találkozott”.

korábban írtuk

Washingtoni jelentés: az Európai Bizottság beavatkozott a romániai elnökválasztásba
Washingtoni jelentés: az Európai Bizottság beavatkozott a romániai elnökválasztásba

Az Európai Bizottság beavatkozik a tagállamok választásaiba, ez történt a 2024-es romániai elnökválasztás esetén is – áll egy, az Egyesült Államok képviselőházának jogi bizottsága által elfogadott jelentésben.

„Őszinte beszédet szeretnénk azok részéről, akik függetlenek maradtak a román társadalomban.

Idézet
A román hatóságok ismételt hazugságai, miszerint jó kapcsolataink vannak az Egyesült Államokkal, nem tolerálhatók. A jelenlegi kormányt a Trump-adminisztráció nem fogadja el, Nicuşor Dan nem fog látogatást tenni, nem lesz találkozó Donald Trumppal, és ilyenre nincs is terv. Ez az utolsó figyelmeztetés, a dolgok nem maradhatnak így”

– tette hozzá George Simion.

„Felhívunk minden magát demokratikusnak valló pártot, hogy térjenek vissza a demokráciához. Úgy gondolom, hogy most már egész Románia láthatja, hogy igazam volt. A mai sajtónyilatkozataim elsősorban a romániai demokrácia sorsát, a választások érvénytelenítését és az ellenzék cenzúrázásának módját érintik. Van egy jelentésünk, amelyet nem vitatnak meg nyilvánosan, és a legtöbb televíziós csatorna nem beszél az amerikai kongresszus jogi bizottságának jelentéséről” – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy a kormány távozása esetén az AUR hajlandó lenne-e kormányozni a Szociáldemokrata Párttal, Simion nemlegesen válaszolt.

Idézet
Nem lépünk be a kormányba, és nem vesszük át a kormányzást, kivéve egy átmeneti fázisban, az előre hozott választásokig.

Ez a megbízatásom a kollégáimtól. El kell érnünk, hogy a polgárok tisztességes és szabad választásokon vehessenek részt” – mondta Simion.

Mint arról beszámoltunk, az amerikai jelentésben az Európai Bizottság több országban, többek között Romániában történt indokolatlan beavatkozásról írnak, és megállapítják: bizonyítékok nélkül érvénytelenítették az elnökválasztás eredményét, és kizárták a z egyik jelöltet, hogy az „establishment által preferált jelölt” lehessen az elnök.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen

Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
2026. július 01., szerda

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást
2026. július 01., szerda

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta

Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Egyelőre folytatódik a viharos időjárás

Viharos időjárásra figyelmeztető első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.

Egyelőre folytatódik a viharos időjárás
2026. július 01., szerda

Érettségi: van B-terv azok számára, akik a viharok miatt nem értek be 9 órára

Azok a diákok, akik szerdán nem tudtak 9 óráig megérkezni az érettségi szaknak megfelelő kötelező vizsgájára, 13 órától tehetik le a vizsgát – nyilatkozta Sorin Ion oktatási államtitkár az Edupedu.ro tanügyi szakportálnak.

Érettségi: van B-terv azok számára, akik a viharok miatt nem értek be 9 órára
2026. július 01., szerda

Emberéletet követelt a viharos időjárás Romániában

Húsz megye 60 településén és Bukarestben okozott károkat a kedd éjszakai vihar – közölte szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Emberéletet követelt a viharos időjárás Romániában
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Nicușor Dannak van mit a tejbe aprítania – derül ki a friss vagyonnyilatkozatából

Közzétette kedd este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dannak van mit a tejbe aprítania – derül ki a friss vagyonnyilatkozatából
2026. július 01., szerda

Bolojan nekiment Nicușor Dannak, szerinte nem hazudott a PNL a PSD-kormány támogatása kapcsán

Nicușor Dan nem úgy járt el, hogy növelje a bizalmat közte és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között, amikor a párt tudta nélkül Adrian Veșteát nevezte ki miniszterelnöknek – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan nekiment Nicușor Dannak, szerinte nem hazudott a PNL a PSD-kormány támogatása kapcsán
2026. június 30., kedd

Románia több mint kétmilliárd euróért vásárol légvédelmi eszközöket egy izraeli cégtől

SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.

Románia több mint kétmilliárd euróért vásárol légvédelmi eszközöket egy izraeli cégtől
Hirdetés
Hirdetés