Hirdetés

Simion az orosz katonai hírszerzés embereivel találkozott a SRI-bizottság elnöke szerint

Simion

Szembesítés. Simion berontott az Antena 3 élő műsorába, ahol Mihai Gâdea műsorvezető is kérdőre vonta az állítólagos orosz kapcsolatok miatt

Fotó: Facebook/Antena 3

A gyanú mellett egyértelmű bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy George Simion, az AUR elnöke találkozott az orosz katonai hírszerzés tisztjeivel, és békés tüntetéseket, választási felvonulásokat próbált eltéríteni – jelentette ki Ioan Chirteș, a titkosszolgálat ellenőrzésével foglalkozó bizottság elnöke.

Balogh Levente

2024. november 13., 13:212024. november 13., 13:21

A Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) ellenőrző parlamenti testület elnökét a parlamentben annak kapcsán kérdezték, hogy a Szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökét mind Ukrajnából, mind a Moldovai Köztársaságból kitiltották.

Idézet
A gyanú mellett egyértelmű bizonyítékok vannak arra, hogy az egyik jelölt, George Simion találkozott, találkozott a GRU tisztjeivel, sőt megpróbálta eltéríteni a békés tüntetéseket, a választásokat támogató felvonulásokat.

(...) Még mindig nem tudjuk, hogy George Simion megpróbálta-e eltéríteni a választásokat” – mondta Ioan Chirteș.

Hirdetés

A Román Nemzeti Konzervatív Párt (PNCR) elnökválasztási jelöltje, Cristian Terheș európai parlamenti képviselő hétfőn azt állította, hogy az ukrán szolgálatok felvételei vannak arról a találkozósorozatról, amelyet George Simion – különösen Cernăuţi térségáben – különböző orosz titkosszolgálatokhoz tartozó személyekkel folytatott.

Idézet
Amennyire én tudom, és amit nyilvánosan mondhatok: az ukrán szolgálatoknak felvételei vannak egy sor találkozóról, amelyeket George Simion folytatott, különösen Cernăuţi térségében, különböző orosz hírszerző szolgálatokhoz tartozó személyekkel

(.... ) Nem tudom, hogy tényleg tudta-e, hogy kik ezek az emberek, nem hiszem, hogy valaki jön és azt mondja, hogy tudod, én például a GRU-tól vagyok, de az a tény, hogy találkozott ezekkel az emberekkel, az a tény, hogy árukat és szolgáltatásokat cseréltek ezeken a találkozókon, vannak ilyen jellegű felvételek. (...) Én nem láttam őket, de hallottunk róluk még Brüsszelben is, és meg tudom erősíteni, hogy lengyel csatornán keresztül érkeztek” – mondta Cristian Terheș.

Simion, aki egyben az AUR államfőjelöltje is, nem hagyta annyiban a vádakat:

kedden este rárontott az Antena 3 hírcsatorna parlamentből sugárzott élő műsorának résztvevőire, miközben éppen az ő állítólagos orosz hírszerzési kapcsolatairól volt szó.

Az AUR vezetője felháborodotton kérte ki magának, hogy a csatorna egész nap az állítólagos orosz hírszerzési kapcsolatait emlegette, ugyanakkor a műsorvezetők nem ijedtek meg, és arról faggatták, miért tiltották ki Moldovából és Ukrajnából.

Simion kijelentette: ha az SRI-nek vannak bizonyítékai, akkor „mutassa be”.

„Amikor 23 éves voltam, 2015-ben, egyesüléspárti tevékenységet folytattam. A moldovai kitiltásom az egyesüléspárti tevékenységemhez kapcsolódik” – mondta Simion.

Terheșt egyszerűen azzal vádolta meg, hogy hazudik.

„Terheș hazudik, ha vannak képek, akkor tegyék őket közzé... 23 évesen találkoztam valakivel... rólam nincsenek képek. Maga amerikai ügynök?” – mondta Simion Mihai Gâdea műsorvezetőnek.

Hozzátette: nem csak ő van kitiltva bizonyos országokból, hanem Donald Trump is, mire a műsorvezető figyelmeztette, hogy nevetségessé válik, ha a megválasztott amerikai elnökhöz hasonlítja magát.

Az AUR vezetője azt is elmondta, hogy

az orosz ügynökökkel való együttműködéséről szóló információk egy politikustól származnak, nem pedig a SRI intézményétől.

„Ioan Chirteș elsősorban politikus, csak aztán az érintett bizottság tagja. Ez egy politikusokból álló bizottság, és most választási kampányban vagyunk. Miért nem jött ki ez az információ korábban, miért most?” – kommentálta Simion.

Mint arról beszámoltunk,

Dorin Recean moldovai miniszterelnök februárban arról beszélt, hogy Simiont azért tiltották ki, mert Moldova destabilizálására irányuló törekvésekben vesz részt.

A moldovai belügyi tárca bevándorlási osztálya megerősítette, hogy George Simion AUR-vezért újabb öt évre kitiltották Moldovából.

Hozzátették:

az Oroszország által Ukrajnában kirobbantott háború kezdete óta „elővigyázatosságból” 98 külföldi állampolgárt nyilvánítottak nemkívánatosnak Moldovában.

„A Moldovai Köztársaságban a külföldiek akkor nyilváníthatók nemkívánatos személynek, ha olyan tevékenységet folytattak, folytatnak vagy komoly jelek utalnak arra, hogy olyan tevékenységet szándékoznak folytatni, amely veszélyeztetheti a nemzetbiztonságot vagy a közrendet” – közölte az intézmény.

„A Moldovai Köztársaság illetékes hatósága tájékoztatta a román hatóságokat a meghozott döntésről. (...) Jelenleg a bevándorlási osztály vitában áll a román állampolgárral, aki bíróságon támadta meg a kiszabott intézkedést” – közölték.

Simion a HotNews.ro-nak megerősítette az ötéves kitiltás tényét, és azt is, hogy megfellebbezte az erről szóló döntést, és úgy fogalmazott: tulajdonképpen „egész életében kitiltottnak minősült” a Moldovai Köztársaságból.

Az AUR elnökét először 2018. október 1-jén utasították ki a Prut menti országból, és nemkívánatosnak nyilvánította a chișinăui kormány;

ez az intézkedés 2023-ban járt le, és ezt hosszabbították meg idén.

{K1}

Az akkori intézkedés előzménye, hogy 2018. augusztus 27-én az Egyesülés menetén részt vevő román állampolgárok egy csoportját nem engedték be a Moldovai Köztársaságba.

A hivatalos indoklás szerint

a csoport egyes tagjai a határátkelőn provokatívan viselkedtek, megtagadták az ellenőrzésüket és megfenyegették a moldovai határrendészeket.

A román hatóságok ugyanakkor tagadták a vádakat, azt állítva, a fiatalok megfelelően viselkedtek – idézte fel a NewsMaker.

Mint arról beszámoltunk, Marcel Ciolacu román miniszterelnök bejelentette: tájékoztatást fog kérni az ukrajnai és a moldovai hivatali kollégáitól arról, hogy miért tiltották meg George Simion AUR-elnök belépését ezekbe az országokba. A kormányfő emlékeztetett: Simion még nem adott magyarázatot arra, hogy miért tiltották ki Ukrajnából és a Moldovai Köztársaságból. Ciolacu elmondta, vannak az okokról információi, de ezeket nem hozhatja nyilvánosságra, ezért inkább a két miniszterelnöktől kér tájékoztatást.

Valentin Dediu, a Moldovai Köztársaság titkosszolgálatának (SIS) korábbi megbízott igazgatója eközben amondó:

vagy lefizette Oroszország George Simiont vagy zsarolással tartja a kezében.

Az egykori kémfőnök – aki 2011-2013 között töltötte be a tisztséget – a TVR Moldova televíziónak nyilatkozva Iurie Roșcához hasonlította Simiont, ahhoz a moldovai politikushoz, aki az 1990-es években egyesüléspárti vezetőnek adta ki magát, de később az orosz politikát népszerűsítette, és a moszkvai propaganda egyik élharcosának számító Sputnik Moldova koordinátora volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
Hirdetés
Hirdetés