Hirdetés

Sertésvész: román kapcsolat?

Jelentős felzúdulást okozott Romániában, hogy a New York Times című napilap egyik cikkében az országot is összefüggésbe hozta a sertésinfluenza-járvánnyal. A tekintélyes amerikai lap arról írt, hogy a járvány, amelynek következtében többen is meghaltak már Mexikóban és az Egyesült Államokban, a Smithfield nevű amerikai sertéstenyésztő cég egyik mexikói telepe közelében tört ki.

Hírösszefoglaló

2009. május 08., 10:202009. május 08., 10:20

Ennek kapcsán megemlíti, hogy a Smithfield – amely Romániában több ízben is a telepein pusztító sertéspestis miatt vált ismertté – a legnagyobb romániai sertéstenyésztő, amely 18 millió euró állami támogatást kapott Bukaresttől, és folyamatos politikai hátszelet is élvezett. Így például maga Traian Băsescu államfő is méltatta a cég tevékenységét George W. Bush korábbi amerikai elnökkel közösen tartott egyik sajtótájékoztatón a tavalyi bukaresti NATO-csúcson, amelyet amúgy a Smithfield is támogatott anyagilag.

Emellett a cég több telepét is Gheorghe Seculici volt kormányfőhelyettes cége tervezte. A lap említést tesz arról, hogy a Smithfield romániai telepein nehezen birkóztak meg a sertéspestissel, emlékeztet ugyanakkor, hogy ez a vírus emberre nem veszélyes. Arról is ír, hogy a tudósok a mostani sertésinfluenza-járvány vírusának genetikai kódjában Európából vagy Ázsiából származó elemeket is fölfedeztek az észak-amerikaiak mellett. Mint kiderült, az első sertésinfluenzával megfertőzött személy a Smithfield Foods mexikói telepe közelében él.

A cikkre Ion Bazac román egészségügyi miniszter reagált, és leszögezte: a kutatások szerint a vírus Észak-Amerikából származik, és bármely, hivatalos forrás révén meg nem erősített hír jelentős károkat okoz Romániának. A tárcavezető leszögezte: az egyik legfontosabb bizonyíték arra, hogy a sertésinfluenza nem Romániából származik, az, hogy az országban még nem fedeztek föl egyetlen fertőzéses esetet sem. A temesvári székhelyű Smithfield Ferme szóvivője, Mihai Sepeţean úgy nyilatkozott, a sertésinfluenza nem származhat Romániából, mivel a cég telepein szigorúan betartják az állat-egészségügyi előírásokat.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a New York Times írásában nem szerepel az a gyanú, hogy a vírus esetleg Romániából származna. Ovidiu Drăgănescu, Temes megye  volt prefektusa közölte, a 2007-es sertéspestisjárvány idején sikerült teljesen megfékezni a kór terjedését a Smithfield telepein, és ő is leszögezte, nem lehet kapcsolat az akkori járvány és a mostani sertésinfluenza között. A Smithfield egyébként jelenleg mintegy 40 farmot működtet a Bánságban, alkalmazottainak száma eléri a 850 főt. Közben Londonban bejelentették: négy újabb brit beteg leletében mutatták ki az új influenzavírust.

Nagy-Britanniában ezzel 32-re nőtt a H1N1 törzzsel fertőzöttek száma. A brit Egészségvédelmi Hatóság (HPA) közleménye szerint országszerte további 390 gyanús esetet vizsgálnak. A szerdán azonosított négy beteg mindegyike előzőleg az új vírustól leginkább sújtott Mexikóban járt. Európában – Spanyolország után – Nagy-Britanniában fertőződtek meg a legtöbben a kezdetben „sertésinfluenzának” is nevezett, valójában a sertés- ,a madár- és az emberi influenza jellemzőit vegyítő kórokozóval. Az eddigi brit esetek mindegyike enyhe lefolyású volt; a betegek zöme otthon lábadozik, és többen már meggyógyultak.

Brit járványügyi szakértők rendre hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy az új influenzatörzs ősszel vagy télen sokkal agresszívebb változatban is felbukkanhat. Spanyolországban közben újabb nyolc esettel növekedett, és így nyolcvanegyre emelkedett az új influenzavírusban megbetegedettek száma. A járvány kiindulási pontján, Mexikóban viszont kezd visszatérni az élet a régi kerékvágásba: miután a járvány lecsengőben van, kinyitottak a boltok és a szórakozóhelyek, és a labdarúgó-mérkőzéseket is újra közönség előtt rendezik meg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés