Hirdetés

Semjén: összmagyar összefogásra van szükség Romániában – Kovács: kedden lesz az első találkozó Pontáékkal

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint összmagyar összefogásra van szükség a romániai magyar tömörülések között a jövőben a magyarság biztos parlamenti képviselete érdekében, és túl kell lépni a személyes konfliktusokon. Semjén Zsolt erről az m1 Az este című műsorában beszélt hétfőn a romániai választásokat értékelve. A műsorban Kolozsvárról kapcsolt Kovács Péter azt mondta, V ictor Ponta román miniszterelnök már előző este megkereste őket, és az első találkozóra előreláthatólag kedden kerül sor.

MTI

2012. december 11., 07:512012. december 11., 07:51

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kifejtette: összmagyar összefogás szükséges, amiben meg tud nyilvánulni a sokszínűség, és akkor ez garantálja, hogy a magyarság hat százalék körüli eredménnyel biztosan ott van a román parlamentben.

Vannak személyes konfliktusok, de ezek nem személyes kérdések, hanem az elmúlt évtizedekben a különböző politikai felfogásbeli különbségekből adódó vélt és valós sérelmek halmaza – mutatott rá Semjén Zsolt, aki hangsúlyozta: ezen túl kell lépni.

A miniszterelnök-helyettes szerint, ha az ottani magyar párt jótékonyan tudja a román bel- és külpolitikát befolyásolni, az „szerencsés csillagzatot jelent” a felvidéki és délvidéki magyarságnak, és az egyetemes magyarságnak is.

Arra a kérdésre, hogy kinek drukkolt, úgy válaszolt: a magyaroknak drukkolt, de mint a magyar kormány képviselője nem nevezheti meg, hogy melyik tömörülésnek. A magyar kormánynak nem tiszte és feladata, hogy kommentálja az erdélyi magyar szervezetek egymáshoz való viszonyát – jelentette ki.    

Semjén Zsolt megjegyezte: ha a jövőben az RMDSZ egyszer nem kerülne be a bukaresti parlamentbe, a következmény nem az lesz, hogy egy másik magyar párt létrejön, ami hasonló erőt képvisel, hanem rettenetesen nagy a veszélye, hogy a magyarság ideológiai alapon beintegrálódik a román pártstruktúrába, és „akkor vége a magyar érdekképviseletnek”.

Hazárdírozás, hogy néhány tizeddel alatt vagy felette van az RMDSZ az ötszázalékos küszöbnek – emelte ki, hozzátéve: a tanulságot mindenkinek le kell vonnia, ilyen kockázatot nem szabad többet vállalni.

A műsorban Kolozsvárról kapcsolt Kovács Péter, az RMDSZ kampányfőnöke azt mondta: lehet, hogy többet kellett volna dolgozni azon, ne erősítsenek rá kívülről a megosztásra. Hozzátette: Victor Ponta román miniszterelnök már előző este megkereste őket, és az első találkozóra előreláthatólag kedden kerül sor. Ők elvekről, választási programról fognak beszélni – jelezte.

Semjén Zsolt a megosztó politikáról szóló megjegyzésre úgy reagált: lehet, hogy az RMDSZ bizonyos köreinek ez az álláspontja, a magyar kormánynak viszont az az álláspontja, hogy minden magyar egyformán fontos, függetlenül a politikai hovatartozásától.

Szerinte mindenkinek önvizsgálatot kell tartania és valahogy „újragombolni a mellényt”, aminek egyetlen iránya lehet, az össznemzeti egység.

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke – akit szintén Kolozsvárról kapcsoltak – azt mondta: az autonómia és a föderalizmus képviseletét tűzték zászlóra, és ezt sikerült a közbeszédbe bevinniük. Szerinte jó úton járnak, és növelni tudták a támogatottságukat a tavaszi önkormányzati választásokhoz képest.

A kormányfő helyettese az eredmények alapján a magyar kormány jövőben politikáját firtató kérdésre azt mondta: azt szeretnék, ha minél inkább egységes lenne a magyarság képviselete. Ugyanakkor Budapestről nem lehet megmondani az ottani szavazóknak, hogyan voksoljanak – hangsúlyozta Semjén Zsolt, aki ismét megerősítette: az autonómia gondolata kulcsfontosságú.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés