Hirdetés

Segítséget kérnek a bányászjárás száz áldozatának azonosítására

Az 1990-es bányászjárás száz áldozatának azonosítására kért lakossági segítséget a román katonai ügyészség, amely pénteken nyilvánosságra hozta az akkor jogtalanul fogva tartottak egy részének fényképeit.

MTI

2017. január 20., 17:132017. január 20., 17:13

2017. január 20., 17:442017. január 20., 17:44

Az ügyészek száz olyan személy portréját közölték, akiket 1990. június 13-án őrizetbe vettek a hatóságok. Akkor a Bukarest központjában a Ion Iliescu vezette hatalom ellen tüntető tömeget feloszlatták a karhatalmi erők. Másnap a Zsil-völgyi bányászok is Bukarestbe érkeztek szervezett módon, és brutálisan bántalmaztak civileket. Ezért emlegetik az akkori eseményeket bányászjárásnak.

A katonai ügyészség decemberben több magas rangú egykori román vezető, köztük Ion Iliescu volt államfő ellen indított bűnvádi eljárást az akkor történtekért. A vádhatóság szerint Iliescuék a hadsereg, a belügyminisztériumi és titkosszolgálati alkalmazottak bevetésével, majd a bányászok és más munkások Bukarestbe szállításával felelősek a tüntető polgári lakosság ellen irányuló atrocitásokért. Az akkori véres események nyomán négyen vesztették életüket, és mintegy 1300-an megsérültek.

Az ügyészség pénteki közleménye szerint azért van szükség a lakossági segítségre, hogy a vizsgálatot belátható időn belül lezárhassák, és vádat emelhessenek a gyanúsítottak ellen. A száz személyt a măgurelei katonai központban őrizték, a teljes adatfelvétel azonban nem történt meg estükben. Csak neveiket rögzítették, ezért most a hatóságoknak gondot okoz az azonosításuk és felkutatásuk. A vádhatóság szerint az akkor fogva tartottak egy része a retorzióktól tartva hamis neveket adhatott meg.

Az ügyészek bűnvádi eljárást indítottak Iliescu mellett Petre Roman akkori miniszterelnök, Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes és Victor Atanasie Stănculescu volt védelmi miniszter ellen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés