
Fotó: Rompres
2007. március 06., 00:002007. március 06., 00:00
Mint ismeretes, aPNL Adrian Cioroianu szenátort (képünkönbalra) jelölte a Mihai-Rãzvan Ungureanu (jobbra) lemondásaután megüresedett külügyminiszteri székbe.A román sajtóban napvilágot látottinformációk szerint azonban Bãsescu nincs megelégedvea javaslattal, és attól tart, a diplomáciaitéren tapasztalatlan Cioroianu nem lesz majd képesfolytatni azt a külpolitikai irányvonalat, amelyetMihai-Rãzvan Ungureanu elkezdett. Így átmenetilegtovábbra is a Bãsescuhoz közel állópolitikusként számon tartott Ungureanu látja ela külügyminiszteri teendőket. Az államfőidőhúzását látva a liberálisokarra igyekeznek megoldást találni, miként tudjákarra kényszeríteni az államfőt, nevezze kiCioroianut. Erre egyik lehetőség, hogy az Alkotmánybírósághozfordulnak, Bãsescu „visszaélését” jelezve –ebben az esetben akár az államfő esetlegestörvénysértéseinek vizsgálatáralétrehozott parlamenti bizottság asztalára iskerülhet az ügy. A másik opció, hogy amárciusra beharangozott kormányátszervezésútján ültetnék a miniszteri székbeCioroianut. A liberálisok Ungureanu sorsáról isgondoskodnak: a jelek szerint a politikus a PNL európaiparlamenti képviselőjelöltjeinek listavezetője lesz.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).