
Fotó: Pixabay
A kormány nem teljesítette a bérköveteléseiket, ezért hétfőtől tiltakozó akciókba kezdenek a községi polgármesteri hivatalok munkatársai – számolt be csütörtökön a sajtónak a községek és városok helyi közigazgatási alkalmazottjait tömörítő SCOR szakszervezet elnöke.
2024. március 14., 17:472024. március 14., 17:47
Dan Cârlan tájékoztatása szerint az alkalmazottak napi kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak, és a munkaidő hátralévő részében a japán sztrájk egyik formájával, a bürokratikus eljárások túlbuzgó betartásával fejezik ki elégedetlenségüket.
A bürokratikus eljárások túlbuzgó betartása pedig azt jelenti majd, hogy a hivatalnokok válaszolnak ugyan a polgárok beadványaira és kérelmeire, de csak a törvény által előírt határidő lejártakor. Dan Cârlan példaként említette, hogy bizonyos dokumentumokat a törvény szerint a kérvényezésüktől számított 30 napon belül, más iratokat pedig 15 napon belül kell kiállítaniuk a hivataloknak. A sztrájk idején a dokumentumokat a kérvényezésüktől számított 30., illetve 15. napon állítják ki – magyarázta.
„Abban a pillanatban, hogy a törvény által előírt maximális határidőre végezzük a munkát, a különbség érezhető lesz” – jelentette ki, sértőnek nevezve azt a közvélekedést, miszerint az önkormányzati hivatalnokok „lusták és jólfizetettek”.
Dan Cârlan elmondta, hogy a községi polgármesteri hivatalok mintegy 60.000 munkatársa az egyetlen közalkalmazotti kategóriához tartozik, amelynek 2021 óta nem nőtt a fizetése. A kormány hat héttel ezelőtt bruttó 500 lejes béremelést ígért, a miniszterelnök pedig négy hete ráerősített az ígéretre, „azóta azonban abszolút semmi nem történt” – írja az Agerpres.
A kormány a parlamentben készül felelősséget vállalni a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
Nyolc megye tíz iskolájában online formában zajlik az oktatás kedden, háromban pedig felfüggesztik a tanítást a kedvezőtlen időjárás miatt.
Mérleget vont az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az elmúlt 10 év januári hónapjainak havasságát illetően.
A szerinte Soros Györgyhöz kötődő Románok Egyesüléséért Szövetség (USR) áll a Radu Marinescu igazságügyi miniszter elleni plágiumvádak mögött – állítja Victor Ponta volt miniszterelnök.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn politikai támadásnak minősítette a Radu Marinescu elleni plágiumvádakat, és leszögezte, hogy fenntartások nélkül támogatja az igazságügyi minisztert.
A Romániai Bírák Fóruma szerint az elmúlt napokban súlyos verbális támadások érték azokat a bírákat és ügyészeket, akik nyilvánosan beszéltek az igazságszolgáltatás rendszerszintű problémáiról.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) szerint felgyorsult az influenza terjedése Romániában, ezért a szakembereik azt javasolják, hogy a védőoltásra jogosultak haladéktalanul oltassák be magukat az influenza ellen.
A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) hétfői tájékoztatása szerint a tűzoltókat a hét végén országos szinten mintegy ötezer esethez riasztották.
Radu Marinescu igazságügyi miniszter hétfőn határozottan visszautasította a doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumvádakat.
A bukaresti ítélőtábla elnöke, Liana Arsenie úgy véli, hogy a 2022-ben elfogadott igazságszolgáltatási törvényeket nem szabad „egy kis csoportnyi bíró és ügyész” követeléseinek megfelelően módosítani, de javítani lehet rajtuk.
szóljon hozzá!