Röntgen

Jelentem, fenn vagyok a listán. Spicli- és szekusmentes társadalomra áhítozó bukaresti kollégáknak köszönhetően – akiknek talán illene majd honorálnom, hogy tekintélyes vidéki véleményformáló sajtómunkássá léptem elő – jómagam is bekerültem ama hatszáz újságíró, publicista, politikus közé, akit átvilágít a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanács.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2006. július 21., 00:002006. július 21., 00:00

Vagyis hamarosan papírom lesz a volt kommunista titkosszolgálattal ápolt kapcsolatomról. Az elmúlt napokban kiderült: cseppet sem számít, hogy a ’89-es rendszerváltás tizenöt évesen szakadt a nyakamba, zsenge korom ellenére elméletileg úgy jelenthettem, mint a vöcsök. (Valamikor megérne az is egy misét, miként vetítették nemzedékemre a kollektív bűnösség gyanúját).
Nem tudom, más „érintett” hogy van vele, de engem enyhén szólva megmosolyogtat ez a Tiszta hangok fedőnevű, tipikus Dâmboviþa-parti átvilágítósdi, amelynek kezdeményezői ráadásul hatalmas szereptévesztésben szenvednek. Ugyanis milyen jogi, erkölcsi alapja van bárkinek feljelenteni – esetünkben lusztrációra javasolni – több száz, nem az állami, hanem a magánszektorban tevékenykedő, tehát a törvényes átvilágítás hatálya alá nem eső embert csak azért, mert a feddhetetlen társadalom Grál-lovagjának szerepében tetszeleg? És ha már a kezdeményezőknél tartunk: nem árt, ha tudjuk, hogy a Civic Media Egyesület elnökét, Victor Ronceát, a Ziua napilap rovatvezetőjét tucatnyi romániai és külföldi – közöttük számos magyar – értelmiségi vádolta nemrég vasgárdista eszmék hirdetésével. Az pedig már csak hab a tortán, hogy Roncea főnöke, az átvilágítási akció mellett teljes mellszélességgel kiálló Sorin Roºca Stãnescu lapigazgató a kommunizmus idején a Szekuritáté besúgójaként tevékenykedett. Ezzel még csak nem is lenne baj – az ember ugye nem válogathatja meg a közvádlóit –, a gond csupán az, hogy a kezdeményezés a kudarc jegyeit hordozza magában. Romániában a politikusokat, köztisztviselőket sem sikerült átvilágítani megnyugtatóan, sőt az átvilágítóbizottság korábban olyanokat mosott tisztára – például C. V. Tudort, illetve, az érintett hatalmas elképedésére, S. R. Stãnescut –, akiknek rovott múltja nyilvánvaló. Arról nem beszélve, hogy a CNSAS – nem én mondom, hanem a testület tagjai – még mindig nem kapta kézhez azokat a dossziékat, amelyek nélkülözhetetlen az átfogó átvilágításhoz. Bármennyire is reménykedünk a társadalom megtisztulásában, a jelenlegi eszközökkel mindössze boszorkányüldözésre, rágalomhadjáratra, zsarolási táptalajra futja. No meg fennáll annak is a veszélye, hogy a szerecsenmosdatás mellett ártatlanokat kiáltanak ki bűnösnek.
Róluk aztán egy újabb röntgenezés se mosná le...
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát
2025. szeptember 10., szerda

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt

A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt
2025. szeptember 10., szerda

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint

Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint
2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét