
Az új elektromos autók vásárlásánál csökkent legnagyobb mértékben az állami támogatás
Fotó: Teleki Csaba
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
2025. augusztus 22., 18:452025. augusztus 22., 18:45
2025. augusztus 22., 18:472025. augusztus 22., 18:47
A környezetvédelmi minisztérium pénteken bocsátotta közvitára a roncsautóprogram módosított pályázati útmutatóját. A szaktárca közleménye szerint a legjelentősebb változás az elektromos, illetve a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlására nyújtott támogatást érinti, amelynek összege 18 500 lejre módosult. Az új plug-in hibrid autók és elektromos motorok vásárlását változatlanul 15 ezer lejjel, a hibridautókét 12 ezer lejjel, a belső égésű motorral felszerelt új gépkocsikét és motorkerékpárokét pedig 10 ezer lejjel támogatja az állam.
A közleményben idézték Diana Buzoianu minisztert, aki hangsúlyozta, hogy a program nemcsak a régi autók lecseréléséről szól, hanem a tisztább levegőért folytatott küzdelem egyik fontos eszköze is.
Ezzel párhuzamosan dolgoznak egy ,,stabilabb és fenntarthatóbb finanszírozási kereten”, illetve indítványozzák, hogy a jövőben az Európai Unió Szociális Klímaalapjából finanszírozzák a roncsautóprogramot, tájékoztat az Agerpres hírügynökség.
A 2025-ös tavaszi roncsautóprogram keretében a belső égésű motorokkal felszerelt (benzines/dízel/GPL/CNG) új autókért 10 000 lej, a hibrid (nem plug-in) autókért 12 000 lej, a plug-in hibrid járművek vásárlása esetén 15 000 lej, míg a tisztán elektromos / hidrogén tüzelőanyag-cellás új kocsik beszerzésére 37 000 lejes értékjegyet lehetett igényelni.

Idén júliusban a forgalomba helyezett új autók száma 26,2 százalékkal nőtt, a teljesen elektromos személygépkocsik eladása viszont 17,8 százalékkal csökkent, utóbbiak piaci részesedése 4,9 százalékról 3,2 százalékra esett vissza.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!