2008. december 14., 17:532008. december 14., 17:53
Magyarország egész területére kiterjeszti vasárnap este a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a hajnaltól Kelet-Magyarországra korlátozott munkabeszüntetését, ezzel párhuzamosan a ferihegyi repülőtér dolgozói immár ötödik napja sztrájkolnak. A VDSZSZ – amely február óta immár hatodik alkalommal függeszti fel a munkát – követelései között továbbra is szerepel, hogy minden vasutas kapjon 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, a leányvállalatok dolgozói pedig visszamenőleg 10 százalék kiszervezési pótlékot. Újabb követelés emellett az új vasúti menetrend visszavonása.
Barna István, a VDSZSZ területi vezetője szerint a vasutassztrájk miatt vasárnap szinte állt a vonatforgalom Kelet-Magyarországon: a debreceni állomáson, ahol mintegy 55 szerelvénynek kellett volna megfordulnia vasárnap délig, mindössze 6-7 vonat közlekedett. Hasonló helyzetet jelentettek Szegedről és Nyíregyházáról is. Ezzel szemben a Magyar Államvasutak vezetősége szerint alacsony, 3,7–18 százalék közötti a vasúti dolgozók sztrájkjának támogatottsága, így a vonatok 88 százaléka közlekedett a munkabeszüntetés első óráiban.
Az eleinte csak Magyarország keleti megyéit érintő sztrájk főként Nagyváradnál okozott fennakadást a Romániába, illetve az országból kimenő vasúti forgalomban. A váradi pályaudvar információs szolgálatától megtudtuk: több nemzetközi járat csak Biharkeresztesig közlekedett, emellett felkészültek arra, hogy a Budapestről Brassóba közlekedő gyors szerelvényét a bihari megyeszékhelyről indítják, mivel a magyar fővárosból várhatóan nem indul el. Az Aradon áthaladó nemzetközi járatok esetében több órás késést jegyeztek ugyan, viszont a CFR dolgozói szerint nem a magyar munkabeszüntetés miatt.
Az infláció és a megélhetési költségek jelentik a lakosság legfőbb aggodalmát, a társadalomban pedig a bizalmatlanság és a pesszimizmus uralkodik Románia jövőjét illetően, a politikai instabilitás pedig az egyik legfontosabb téma a közvélemény körében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogad el olyan kormányt, amelyet Ilie Bolojan vezet, és kizár bármiféle együttműködés a Nyugat-barát pártokon kívüli erőkkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.