
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Tízből hatan inkább pozitívan vélekednek a magyar kormányfőről, és mindössze harminc százalék ítéli meg személyét inkább negatívan Romániában. Mindez a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából derül ki, amely ezer fő telefonos megkérdezésével készült és a 18 évesnél idősebb lakosságra reprezentatív nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. A Nézőpont Intézet kutatása a Magyar Nemzet pénteki számában olvasható.
2022. július 22., 13:132022. július 22., 13:13
Az adatok alapján elmondható, hogy az elmúlt egy évben jelentősen javult Orbán Viktor romániai megítélése, egyértelműen népszerű politikussá vált a háborús és energiaválság ideje alatt. Idén már több mint kétszer annyian kedvelik Orbán Viktort Romániában, mint egy évvel korábban, 2020-hoz képest pedig több mint háromszorosára emelkedett a magyar kormányfő népszerűsége.
A Nézőpont Intézet felmérése azt is megmutatja, hogy Romániában minden társadalmi csoportban többen vannak azok, akik körében népszerű a magyar miniszterelnök, mint akik körében népszerűtlen – írja a lap.
Az igazi fordulat azonban az elmúlt egy évben állt be – hívja fel a figyelmet a Nézőpont Intézet. Ez idő alatt megduplázódott a magyar miniszterelnökkel szimpatizálók köre:
– mutat rá az intézet.
A magyar közvéleményt alighanem meglepő pozitív fordulat mögött a kormány Romániában is ismert népszerű intézkedéseit lehet sejteni, amelyekhez hasonlót a román kormány nem fogadott el. Orbán Viktor 2021 novemberében jelentette be a 480 forintos (5.90 lej) benzinárstopot, amely a magyar forgalmi engedéllyel rendelkező autósokra ma is érvényes.
Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a legfőbb ügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.
Az egészségügyi minisztérium a 2025-ös kihasználtsági arányok alapján fogja eldönteni, mely kórházakban csökkentik az ágyak számát, miután a kormány jóváhagyta, hogy 2028-ig évi 4691 ágyat számolnak fel.
Máris ingadozni látszik a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány mögött felsorakozott parlamenti többség: a POT listáin parlamentbe jutott képviselők és szenátorok jelezték, hogy csak feltételekkel szavazzák mag az indítványt.
A jelenlegi kormány bukása esetén egy demokratikus pólus létrehozása lehet az egyik alternatíva a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára Ilie Bolojan miniszterelnök szerint.
Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai sportkluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.
Alaptörvénybe ütközőnek ítélte szerdán a bukaresti alkotmánybíróság a román közszolgálati televízió (SRTV) és rádió (SRR) igazgatótanácsi tagjainak kinevezését. A taláros testület határozata nyomán meg kell ismételni a parlamenti szavazást.
Nicușor Dan államfő alkotmányos kötelezettségének nevezte szerdán, hogy nyugati irányultságú kormány alakításával bízza meg az ország következő miniszterelnök-jelöltjét.
Az eljárásrendnek megfelelően ismertették szerdán a parlament két házának együttes ülésén az Ilie Bolojan vezette kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány szövegét.
1 hozzászólás