Hirdetés

Romániában is népszerű Orbán Viktor

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Tízből hatan inkább pozitívan vélekednek a magyar kormányfőről, és mindössze harminc százalék ítéli meg személyét inkább negatívan Romániában. Mindez a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából derül ki, amely ezer fő telefonos megkérdezésével készült és a 18 évesnél idősebb lakosságra reprezentatív nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. A Nézőpont Intézet kutatása a Magyar Nemzet pénteki számában olvasható.

MTI

2022. július 22., 13:132022. július 22., 13:13

Az adatok alapján elmondható, hogy az elmúlt egy évben jelentősen javult Orbán Viktor romániai megítélése, egyértelműen népszerű politikussá vált a háborús és energiaválság ideje alatt. Idén már több mint kétszer annyian kedvelik Orbán Viktort Romániában, mint egy évvel korábban, 2020-hoz képest pedig több mint háromszorosára emelkedett a magyar kormányfő népszerűsége.

A Nézőpont Intézet felmérése azt is megmutatja, hogy Romániában minden társadalmi csoportban többen vannak azok, akik körében népszerű a magyar miniszterelnök, mint akik körében népszerűtlen – írja a lap.

Hirdetés

Az intézet szerint már tavaly érezhető volt a pozitív változás Orbán Viktor romániai megítélésében: akkor tíz százalékponttal többen vélekedtek személyéről pozitívan, mint 2020-ban, amikor még csak 17 százaléknyian.

Az igazi fordulat azonban az elmúlt egy évben állt be – hívja fel a figyelmet a Nézőpont Intézet. Ez idő alatt megduplázódott a magyar miniszterelnökkel szimpatizálók köre:

tavaly még a negatívan vélekedők voltak jelentős többségben, 65 százalékkal a 27 százaléknyi szimpatizánssal szemben, azonban az orosz-ukrán háború és annak gazdasági hatásai miatt ez az arány megfordult

– mutat rá az intézet.

A magyar közvéleményt alighanem meglepő pozitív fordulat mögött a kormány Romániában is ismert népszerű intézkedéseit lehet sejteni, amelyekhez hasonlót a román kormány nem fogadott el. Orbán Viktor 2021 novemberében jelentette be a 480 forintos (5.90 lej) benzinárstopot, amely a magyar forgalmi engedéllyel rendelkező autósokra ma is érvényes.


1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Magyarul szólította lemondásra Békési Csabát botrányhős elődje a fogyasztóvédelmi hatóság éléről

Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.

Magyarul szólította lemondásra Békési Csabát botrányhős elődje a fogyasztóvédelmi hatóság éléről
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Bányászjárás: helyt adva a vádlottak több kifogásának, visszautalták az ügyet a legfőbb ügyészséghez

A legfelsőbb bíróság visszautalta a legfőbb ügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.

Bányászjárás: helyt adva a vádlottak több kifogásának, visszautalták az ügyet a legfőbb ügyészséghez
2026. április 30., csütörtök

Tánczos: van elméleti esély arra, hogy a négytagú koalíció a bizalmatlansági indítvány után ismét összeáll

Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.

Tánczos: van elméleti esély arra, hogy a négytagú koalíció a bizalmatlansági indítvány után ismét összeáll
2026. április 30., csütörtök

Cseke Attila a kórházi ágyak számának csökkentéséről: a kihasználtsági ráta valahol 50–60 százalék körül mozog

Az egészségügyi minisztérium a 2025-ös kihasználtsági arányok alapján fogja eldönteni, mely kórházakban csökkentik az ágyak számát, miután a kormány jóváhagyta, hogy 2028-ig évi 4691 ágyat számolnak fel.

Cseke Attila a kórházi ágyak számának csökkentéséről: a kihasználtsági ráta valahol 50–60 százalék körül mozog
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Egy képviselőcsoport máris visszakozni látszik a bizalmatlansági indítvány ügyében

Máris ingadozni látszik a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány mögött felsorakozott parlamenti többség: a POT listáin parlamentbe jutott képviselők és szenátorok jelezték, hogy csak feltételekkel szavazzák mag az indítványt.

Egy képviselőcsoport máris visszakozni látszik a bizalmatlansági indítvány ügyében
2026. április 30., csütörtök

Egy kormánybuktatás utáni alternatívákról, a PSD felelősségéről, Nicușor Dan szerepéről is beszélt Ilie Bolojan

A jelenlegi kormány bukása esetén egy demokratikus pólus létrehozása lehet az egyik alternatíva a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára Ilie Bolojan miniszterelnök szerint.

Egy kormánybuktatás utáni alternatívákról, a PSD felelősségéről, Nicușor Dan szerepéről is beszélt Ilie Bolojan
2026. április 29., szerda

Alkotmányellenesnek nyilvánították a légiósok számát korlátozó Novák-törvényt

Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai sportkluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.

Alkotmányellenesnek nyilvánították a légiósok számát korlátozó Novák-törvényt
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Érvénytelenítette az alkotmánybíróság a román közmédia igazgatótanácsi tagjainak kinevezését

Alaptörvénybe ütközőnek ítélte szerdán a bukaresti alkotmánybíróság a román közszolgálati televízió (SRTV) és rádió (SRR) igazgatótanácsi tagjainak kinevezését. A taláros testület határozata nyomán meg kell ismételni a parlamenti szavazást.

Érvénytelenítette az alkotmánybíróság a román közmédia igazgatótanácsi tagjainak kinevezését
2026. április 29., szerda

Nicușor Dan: Románia nyugati irányultságáról maga az alkotmány beszél

Nicușor Dan államfő alkotmányos kötelezettségének nevezte szerdán, hogy nyugati irányultságú kormány alakításával bízza meg az ország következő miniszterelnök-jelöltjét.

Nicușor Dan: Románia nyugati irányultságáról maga az alkotmány beszél
2026. április 29., szerda

Ismertették a parlamentben a PSD és az AUR bizalmatlansági indítványának szövegét

Az eljárásrendnek megfelelően ismertették szerdán a parlament két házának együttes ülésén az Ilie Bolojan vezette kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány szövegét.

Ismertették a parlamentben a PSD és az AUR bizalmatlansági indítványának szövegét
Hirdetés
Hirdetés