Hirdetés

Románia dobogós a halálos közúti balesetek tekintetében: a múlt évhez képest alig csökkent az utakon elhunytak száma

Képünk illusztráció •  Fotó: Katasztrófavédelmi Felügyelőség

Képünk illusztráció

Fotó: Katasztrófavédelmi Felügyelőség

Mintegy 20 400-an vesztették életüket közlekedési balesetben tavaly az Európai Unióban (EU), 1 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban. A halálozási mutatók alapján Bulgária és Románia rendelkezik a legkevésbé biztonságos úthálózattal.

Hírösszefoglaló

2024. március 08., 16:392024. március 08., 16:39

2024. március 08., 16:402024. március 08., 16:40

Az Európai Bizottság (EB) pénteken közölt kimutatása szerint 2023-ban az egymillió lakosra jutó közúti halálozások száma Svédországban és Dániában volt a legkisebb (22, illetve 27) és Bulgáriában, valamint Romániában a legnagyobb (82, illetve 81).

Az uniós tagországokban közúti balesetben elhunytak száma 10 százalékkal csökkent tavaly 2019-hez képest, az adatok alakulása azonban tagállamonként igen eltérő. A halálesetek száma 2019-től Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban nagyon kis mértékben csökkent, Írországban, Lettországban, Hollandiában, Szlovákiában és Svédországban nőtt. Ezzel szemben Belgium, Csehország, Dánia, Magyarország és Lengyelország jó úton halad afelé, hogy 2030-ra elérje a közúti baleset okozta halálesetek és súlyos sérülések 50 százalékos csökkenésére vonatkozó célkitűzést.

Hirdetés

Romániában a közúti halálozások száma 2023-ban 5 százalékkal csökkent 2022-höz képest, és 17 százalékkal 2019-hez viszonyítva.

A rendelkezésre álló 2022-es adatok alapján (a 2023-as részletes adatok még nem elérhetőek) az EU-ban a halálos kimenetelű közúti balesetek 52 százaléka vidéki utakon történt, 38 százaléka városon, 9 százaléka autópályákon.

Az EB pénteki közleményében megjegyezte, hogy komoly aggodalomra ad okot az uniós utakon életüket vesztett biciklisek számának alakulása: 2022-ben több mint 2000 kerékpáros vesztette életét közúti balesetben. Ez az egyetlen olyan úthasználó csoport, amelynek esetében az elmúlt évtizedben nem csökkent jelentősen a halálos kimenetelű balesetek száma, ez pedig különösen a megfelelő infrastruktúra hiányának, a gyorshajtsának és az alkohol vagy drog hatása alatti vezetésnek tudható be - írták.

A halálos közúti balesetekben elhunytak 45 százaléka autóban utazó személy (járművezető vagy utas) volt, 18 százalékuk gyalogos, 19 százalékuk kétkerekű gépjárművel (motorkerékpárok és robogók) közlekedő személy, 10 százalékuk pedig kerékpáros

– közölte még az EB.

Az EU 2018-ban azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2030-ig 50 százalékkal csökkentse a közúti halálesetek és a súlyos sérülések számát. Ez szerepelt a közúti közlekedésbiztonságról szóló stratégiai cselekvési tervben és a 2021-2030 közötti időszakra vonatkozó uniós közlekedésbiztonsági szakpolitikai keretben, amelyekben az Európai Bizottság közúti közlekedésbiztonsági terveket határozott meg, hogy 2050-ig elérje a halálos kimenetelű közúti balesetek nullára csökkentésére irányuló célját – írja az Agerpres.

korábban írtuk

Kovászna megye az ország hét legbiztonságosabb megyéje közé tartozik, viszonylag kevés súlyos közlekedési baleset történt idén
Kovászna megye az ország hét legbiztonságosabb megyéje közé tartozik, viszonylag kevés súlyos közlekedési baleset történt idén

Kovászna megye is azon megyék közé tartozik, ahol a legkevesebb súlyos közlekedési baleset történt idén – nyilatkozta kedden a megyei rendőr-főkapitányság vezetőhelyettese.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség

Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség
2026. október 11., vasárnap

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia

Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia
2026. október 11., vasárnap

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok

A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok
Hirdetés
Hirdetés