
Fotó: Agerpres
2009. november 16., 10:582009. november 16., 10:58
A miniszterelnöki tisztséget szeptember óta betöltő Vlad Filat annak a moldovai Liberális Demokrata Pártnak az elnöke (PLDM), amely a júliusban megismételt parlamenti választások nyomán három másik Nyugat-barát alakulattal koalícióra lépve átvette a hatalmat a Vladimir Voronin volt államfő vezette kommunistáktól. A Chişinău és Bukarest közötti viszony rendezésének első jele már abban is megmutatkozott, hogy a legmagasabb román közjogi méltóságokkal folytatott tárgyalások hivatalos nyelve a román volt; Traian Băsescu államfő és Emil Boc ügyvezető kormányfő a megbeszéléseken egyaránt kihangsúlyozta: mandátumuk alatt először fordul elő, hogy a moldovai politikusokkal folytatott hivatalos találkozókon nem használnak tolmácsot. Mint ismeretes, noha a két szomszédos országot nagyon szoros kulturális szálak fűzik össze, a kommunista Vladimir Voronin a moldovait nyilvánította ki hivatalos államnyelvnek, ennek eltörlésére, és a román nyelv hivatalossá tételére a most hatalomra került demokratikus erők ígéretet is tettek.
Mircea Geoană, a szenátus szociáldemokrata elnöke máris felvetette Vlad Filatnak, hogy magyar–román mintára rendezzenek közös román–
moldovai kormányülést a jövő évtől. A kétoldalú találkozókon kiderült az is, a két ország hamarosan rendezi a diplomáciai téren hónapok óta húzódó nézeteltérést is, és még a napokban kinevezik Románia chişinăui, illetve Moldova bukaresti nagykövetét. Ezen túlmenően Emil Boc ügyvezető kormányfő bejelentette: 2010-től önálló kormányügynökség foglalkozik Bukarestben a román állampolgárságot igénylők kérésének elbírálásával, a jogosultak pedig öt hónapon belül személyi igazolványhoz jutnak. A könnyített eljárás keretében a Pruton túli igénylők esetében immár nem rendeznek meghallgatást, és nem vizsgálják a nyelvtudást vagy a kulturális ismeretek meglétét sem. Kedvező hír a moldovaiak számára az is, hogy a napokban hatályba lépett az állampolgárság odaítélését jelentősen megkönynyítő román jogszabály, miután Traian Băsescu aláírta a dokumentum módosított változatát. A Boc-kormány még áprilisban, sürgősségi rendelettel módosította a törvényt, amelynek legfontosabb eleme: a román állam abban az esetben is elismeri egy külföldi személy román állampolgárságát, ha annak csak a harmadfokú felmenőjéről bizonyítható, hogy román volt. Korábban mindezt csak akkor ismerték el, ha a kérvényező nagyszülei, tehát másodfokú felmenői közül volt valaki román állampolgár. Különben a jogszabály kimondja, hogy az egykor Romániában élő személyeket „újrahonosítják”, visszaadják állampolgárságukat, amit önhibájukon kívül veszítettek el a határon túli románok. A könnyítés elsősorban a Moldovai Köztársaságban élő románokat érinti, akik közül csak idén közel egymillióan nyújtották be igénylésüket a bukaresti bevándorlási hivatalnál, ezentúl viszont megtehetik otthon is a hamarosan nyíló cahuli és bălţi-i román konzulátuson. Bukaresti illetékesek különben nem rejtették véka alá, hogy az elmúlt időszakban futószalagon ontották az állampolgárságot a moldovaiaknak: Traian Băsescu például elismerte, hogy a kormány sürgősségi rendeletével foganatosított könnyítések révén idén több személy részesült román állampolgárságban, mint 1990 óta összesen.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).