Hirdetés

Románia 400 millió eurót vár

Beszélgetés Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszterrel. Az európai uniós alapok lehívásában, a közösségi pénzek felhasználásában kulcsfontosságú az ön tárcája. Romániát gyakran éri az a vád, hogy nem lesz képes kellő hatékonysággal megpályázni az Európai Unió strukturális és kohéziós alapjait. Mik a tervei, hogy ez a helyzet megváltozzék, és az ország hatékonyan pályázza meg ezeket az összegeket?

2007. április 17., 00:002007. április 17., 00:00

Ez a veszély valóban fennáll, ha azok, akik ebben a folyamatban részt vesznek, nem tudnak felkészülni a pályázatokra. Az Európai Bizottság várhatóan május végén, június elején szavazza meg a regionális fejlesztési tervet, ez pedig azt jelenti, hogy nekünk addig elő kell készítenünk ezt a folyamatot. Elég nagy kihívás ez a minisztériumnak is, mert vannak lemaradások. Emellett a regionális fejlesztési stratégia legfontosabb résztvevői az önkormányzatok, a megyei tanácsok, a gazdasági régiók, mert ők készítik elő a terveket.

Idén mennyi pénzre számít Románia az Európai Uniótól?

A tervek szerint ebben az évben 400 millió eurót kellene lehívnunk. Ez nem lesz könnyű, de sikerülhet, ha azok a szereplők, akik részt vesznek ebben a folyamatban, idejében felkészülnek. Van egy 95 tervet tartalmazó fejlesztési csomag, amelyet már fel lehet használni, a minisztériumnak már csak ellenőriznie kell ezeket a projekteket. Mihelyt az operatív programot elfogadják Brüsszelben, a pénzt le lehet hívni, a terveket pedig gyakorlatilag el lehet indítani.

Tisztázódott-e már a minisztérium hatásköre?

Igen, a múlt hét ennek a kidolgozásával telt. Remélhetőleg a jövő heti kormányülésen a kabinet el is fogadja azt a határozatot, amely a minisztérium hatáskörét és struktúráját rögzíti.

Romániában jelenleg jelentős különbségek vannak a megyék között az infrastrukturális fejlettség tekintetében. Van-e önnek olyan terve, amely például a székelyföldi megyék felzárkóztatását célozza?

Ebben a kérdésben a döntő szerep az önkormányzatoké, illetve a fejlesztési régióké, hiszen a terveket, a tervek ütemezését ők készítik el, a minisztériumnak ebbe nincs beleszólása. Mindenesetre ebben az ügyben alapos elemzést készítünk, hiszen a minisztériumnak joga van átütemezési tervet javasolni a régiótanácsoknak, ha ezt indokoltnak találja. Remélem, hogy ezt az elemzést egy hónapon belül elkészítjük, és annak függvényében beavatkozhatunk, hogy a felzárkózás megvalósuljon.

Az RMDSZ-programban szerepel a fejlesztési régiók átszervezése oly módon, hogy a történelmi régiók létrejöhessenek. Hogyan lehet ezt megvalósítani, illetve van-e erre hatásköre az ön tárcájának?

A régiók átszervezése a kormányprogramban is szerepel, azonban ez elsősorban politikai kérdés, politikai akaraton múlik. A minisztérium legfontosabb célkitűzése egyelőre az, hogy a meglévő régiók működését hatékonyabbá tegye. Ugyanakkor hatástanulmányokat készítünk a régiók működéséről, így várhatóan szakmai okok is alátámasztják majd az átszervezéseket. Remélhetőleg ennek hatására lesz majd politikai akarat is a régiók átszervezésében.

A romániai lakásgondok megoldására milyen tervei vannak a minisztériumnak?

Ebben az évben körülbelül 3500 lakást fogunk átadni. Ezenkívül beindul egy program, amely az egykor államosított, most pedig visszaszolgáltatott ingatlanokból kilakoltatott személyeknek szól. A minisztérium ugyanakkor az önkormányzatok hatáskörébe utal át bizonyos programokat, amelyek lebonyolítása így helyi szinten zajlik.

A tárca átvételekor Anca Boagiu volt integrációs miniszter utalt arra, hogy tevékenységével a magyarok lakta megyéket részesíti majd előnyben. Nem tart attól, hogy hasonló etnikai alapú támadásoknak lesz kitéve?

Eddig sem voltak ilyen jellegű támadások, legalábbis hangsúlyosak nem. Azt hiszem, az elmúlt két évben bebizonyítottam az önkormányzatoknak és a megyei tanácsoknak, hogy jó partnerségi viszonyt tudok kiépíteni velük. Így tudom, hogy azok részéről, akik a legfőbb kedvezményezettjei a fejlesztési programoknak, nincs semmiféle etnikai jellegű kifogás.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés