
Fotó: Gov
A külföldön élő román állampolgárok a Romániában élőkkel szemben három napig szavazhatnak, és az a demokratikus, ha a romániai urnazárás időpontjában külföldön is véget ér a szavazás – jelentette ki pénteken egy sajtótájékoztatón Marcel Ciolacu.
2025. január 17., 17:152025. január 17., 17:15
2025. január 17., 18:102025. január 17., 18:10
A miniszterelnököt az újságírók az elnökválasztási törvénynek azokról az ellenzék által bírált csütörtöki módosításairól kérdezték, amelyek korlátozzák a diaszpórában, különösen Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban élő román állampolgárok szavazásának időtartamát.
Emlékeztetett arra, hogy a külföldön élő román állampolgárok a nagy távolságok miatt nem egy napig, hanem három napon át szavazhatnak, és a külképviseleti szavazóhelyiség számát a legutóbbi választásokon megkétszerezték. „A román állam tehát (...) erőfeszítéseket tett azért, hogy a diaszpórában élő románok szavazhassanak” – magyarázta.
„Tehát nem bosszúból módosítottuk így a törvényt, hanem azért (...), mert így demokratikus” – nyilatkozta Ciolacu.
Az újságírók szembesítették a kormányfőt azzal is, hogy a csütörtökön elfogadott törvénymódosító rendeletbe bekerült egy előírás a politikai hirdetésekkel kapcsolatban, amelyik a civil szervezetek szerint úgy értelmezhető, hogy büntetésre számíthatnak azok az egyszerű Facebook-felhasználók is, akik egy bizonyos jelölt megválasztására buzdítanak a közösségi oldalon.
– számolt be az Agerpres.
Újabb kérdésre válaszolva a miniszterelnök kijelentette, hogy a román állam igenis több milliárd eurós bírságot tud kivetni a nagy közösségimédia-platformokra /TikTokra, Facebookra, X-re), ha nem tartják tiszteletben a romániai elnökválasztás szigorított szabályait. A bírságok jogalapjának előkészítését már kezdeményezte a külügyminisztérium az Európai Bizottságnál – tette hozzá Ciolacu.
Az Expert Forum kifogásolja a külföldi urnazárás időpontját
Az Expert Forum pénteken felszólította a kormányt és a parlamentet, hogy törölje a 2025-ös elnökválasztás megszervezéséről szóló sürgősségi rendeletnek azt az előírását, amely szerint a választás napján a külképviseleti szavazóhelyiségekben az országtól függetlenül a 21 órás romániai urnazárás időpontjában véget ér a szavazás.
A civil szervezet közleménye szerint ez a korlátozás diszkriminál bizonyos országokban élő román állampolgárokat. Emellett zavart okoz a külföldön élő román állampolgárokban, akik az elnökválasztást megelőző két napon, pénteken és szombaton helyi idő szerint 7 órától 21 óráig szavazhatnak.
Az Expert Forum szerint semmilyen logikus magyarázat nincs erre a törvénymódosításra, amelynek alkalmazása „abszurd helyzeteket” fog teremteni.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
szóljon hozzá!