Hirdetés

Románia nincs veszélyben az iráni konfliktus miatt a védelmi miniszter szerint

Románia

Nincs veszély? Radu Miruță védelmi miniszter nyugalomra int, szerinte Románia biztonságban van

Fotó: Facebook/Radu Miruţă

Románia nem áll közvetlen veszélyben a közel-keleti konfliktus kapcsán – jelentette ki Radu Miruță védelmi miniszter.

Krónika

2026. március 03., 11:562026. március 03., 11:56

A tárcavezető Románia lépéseiről szólva hétfőn este az Euronews-nak nyilatkozva elmondta, hogy

a hatóságok további óvintézkedéseket hoztak, de a helyzet az ország területén továbbra is ellenőrzés alatt áll.

Hirdetés

Miruță kifejtette, hogy a régióban a feszültségek több állam közötti csapások után eszkalálódtak, és a román intézmények reakciója az új biztonsági feltételekhez igazodott.

„Több ország között hatalmas konfliktus kezdődött. Irán nem csak egy országot támadott meg, miután maga is támadásnak volt kitéve. Teljesen normális és várható, hogy fokozni kell az óvatosságot és meg kell erősíteni az éberségi intézkedéseket. Ez az ország területén is így van. Miután ez a támadás megerősítést nyert, fokoztuk az éberséget, folyamatosan figyelemmel kísérjük az eseményeket, információkat cserélünk partnereinkkel, és szorosabban követjük az Iránnal kapcsolatos információkat és eseményeket” – mondta Radu Miruţă hétfő este az Euronews Romania csatornának.

Radu Miruță hozzátette, hogy

a védelmi intézmények bevezették a katonai egységekhez való hozzáférés fokozott ellenőrzését, „intenzívebb” ellenőrzéseket tartanak a bejáratoknál és kijáratoknál, valamint fokozták a külső partnerekkel való gyorsabb információcserét is.

A romániai katonai támaszpontok riasztási szintjét megelőző intézkedésként zöldről sárgára emelték – jelentette be.

Kijelentette továbbá, hogy a konfliktus idején nagyon nagy mennyiségű információ kering a nyilvánosságban, és ezek egy részét manipulációs céllal terjesztik.

Idézet
A katonai konfliktus idején a nyilvánosságban sok információ keletkezik azzal a céllal, hogy félrevezessenek vagy befolyásoljanak egy-egy döntést. Ezért nagyon fontos ezeket az információkat ellenőrizni.

Számos olyan információ létezik, amelynek ellenőrzése után meg lehet érteni bizonyos dolgokat. Mindezeket az elemeket ellenőriztük és megerősítettük a többi védelmi minisztériummal és a kapcsolódó hírszerző szolgálatokkal. A világos és egyértelmű következtetés az, hogy a cikk írásának pillanatában nincs veszély – mondta Radu Miruţă.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés