
Fotó: Beliczay László
Az Európai Unió (EU) lakosságának mintegy 17,5 százaléka élt túlzsúfolt, azaz a háztartás tagjainak számához képest túl szűk lakásban 2020-ban; Romániában ez az arány 45,1 százalék volt, a legnagyobb az uniós országok közül – derül ki az EU statisztikai hivatalának adataiból.
2022. június 16., 21:272022. június 16., 21:27
Magas volt a túlzsúfolt lakásokban élők aránya Lettországban (42,5 százalék), Bulgáriában (39,5 százalék), Lengyelországban (36,9 százalék) és Horvátországban (36,2 százalék) is – írja az Agerpres.
Sok háztartás számára a lakásköltségek jelentették a legjelentősebb havi kiadást. 2020-ban az EU népességének 7,8 százaléka élt olyan háztartásban, amelyben a rendelkezésre álló jövedelem legalább 40 százalékát lakhatásra költötték.
E tekintetben is jelentős különbségek voltak a tagállamok között:
Ezzel szemben Dániában a háztartások 14,1 százaléka, Bulgáriában 14,4 százaléka, míg Görögországban 33,3 százaléka esetében ment el lakhatásra a jövedelem több mint 40 százaléka.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
szóljon hozzá!