
Ambiciózus terv. A védelmi miniszter szerint Románia célja az, hogy a biztonság forrása legyen a Fekete-tenger térségében
Fotó: Román védelmi minisztérium
Az új védelmi stratégia célja, hogy Románia a NATO keleti szárnyának második katonai hatalmává és a fekete-tengeri térség védelmi biztosítójává váljon – jelentette ki hétfő este Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
2025. november 25., 19:232025. november 25., 19:23
A miniszter hétfőn este beszélt Románia NATO-céljairól.
„A védelmi stratégia azért fontos, mert meghatározza az elkövetkező évek irányvonalát, és paradigmaváltást jelent az előző elnök által bemutatott utolsó stratégiához képest. (...) Alapvetően eltérő nézőpont, hogy
Ezt elérhetjük és meg is tudjuk valósítani, jó úton járunk, a fontos az, hogy ne szalasszunk el bizonyos pillanatokat és lehetőségeket (...), hogy továbbra is fektessünk be, továbbra is szoros kapcsolatot tartsunk fenn partnereinkkel és fejlesszük a hadsereget, továbbra is közel tartsuk a lakosságot mindenhez, ami a védelemmel kapcsolatos, mert a védelem nem csak egy intézmény ügye. Mindenkinek hozzá kell járulnia az ország védelméhez és a nép szuverenitásához” – mondta Moşteanu a Digi 24-nek nyilatkozva.
Hozzátette, hogy
„Benyújtottunk egy javaslatot a parlamentnek, és úgy gondolom, hogy holnap (kedden – a szerk.) megkapjuk a szenátus védelmi bizottságának végleges jelentését, így tovább haladhatunk a lakosság védelemre való felkészítéséről szóló törvényjavaslattal, amely négy hónapos önkéntes katonai szolgálatot vezet be. Ezért a lakosságnak el kell fogadnia, hogy az elkövetkező években növelnünk kell a védelmi kiadásokat. Ezt a döntést június végén Hágában hoztuk meg szövetségeseinkkel együtt (...). Ezt a döntést az új követelmények és új biztonsági kihívások megértése alapján hoztuk meg, tudatában annak, hogy
– mondta a védelmi miniszter.
Mint arról beszámoltunk, a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) hétfőn vitatta meg a 2025–2030 közötti időszakra vonatkozó védelmi stratégia tervezetét, amelyet Nicușor Dan elnök az elnöki hivatal nyilatkozata szerint a parlamentnek terjeszt be jóváhagyásra.

A Legfelsőbb Védelmi Tanács hétfői ülésén jóváhagyta azt a kérelmet, amelyet Románia az Európai Bizottsághoz készül benyújtani a védelmi hitelprogram keretében rendelkezésére álló uniós források lehívásához. A pénz egy részét fegyvergyártásra fordítják.
„A stratégia kifejezi az elnök elképzelését egy modern és biztonságos Romániáról, amely békében él és egyedülálló előnyöket élvez, egy állampolgárai köré épült államról, amely alapvető jogaikat és szabadságaikat szolgálja, átlátható és becsületes intézményekkel, kizárólag a közjót szem előtt tartva” – áll a közleményben.
ugyanakkor megemlíti, hogy a következőkre van szükség: az aktív katonai személyzet és a tartalékosok számának növelése; nagy reagálóképességű erők fejlesztése; a védelmi ipar újjáéledésének felgyorsítása, valamint a kutatásba, az átalakításba és a felszerelési programokba történő beruházások.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.
szóljon hozzá!