Voiculescu szerint az RMDSZ hétvégi marosvásárhelyi kampányrendezvénye a büntető törvénykönyv 166. cikkelyének értelmében kimeríti az alkotmányos rend elleni szervezkedés fogalmát. „A magyar nyelv hivatalossá tételére és a területi autonómiára vonatkozó igények, Erdély etnikai feszültségek miatt hírhedt régiókkal való összehasonlítása, a magyar Himnusz eléneklése, valamint Erdély – mégoly szimbolikus – tarisznyába tétele elégséges alapot képez az RMDSZ elleni eljárás megkezdéséhez” – áll a közleményben. A PC-elnök szerint ugyanakkor egyszerű bírósági pernél többről van szó: arról, hogy vonják meg a határvonalat a nemzeti jelleg és a sovinizmus, a legitim jogok követelése és a szélsőséges megnyilvánulások, illetve a békés akciók és az agresszióra való felbujtás között.
Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt (PRM) szenátora arra szólította fel a Központi Választási Iroda vezetőjét, Gheorghe Floreát, hogy tegyen bejelentést a legfőbb ügyészségen „az RMDSZ törvénysértéseivel kapcsolatosan”, és kötelezzék a szövetséget, hogy 24 órán belül távolítsák el az utcákról az „Új honfoglalás” szlogent, illetve a magyar nemzeti színeket tartalmazó plakátokat. Ugyanakkor az európai parlamenti választásokról szóló kétnyelvű tájékoztatók bevonását is követelte. Funar szerint az RMDSZ mind az alkotmányt, mind pedig a választási és a nemzetbiztonsági törvényt megsértette. Hasonló hangnemben kommentálta az RMDSZ autonómiaigényét Emil Boc, a Demokrata Párt (PD) elnöke is. „A PD elutasítja az RMDSZ eszelős, etnikai alapú kulturális, közigazgatási és területi autonómiára vonatkozó követeléseit” – szögezte le a pártelnök tegnap. „Románia alkotmánya sem Kolozsvárott, sem Konstancán, sem Brüsszelben nem képezheti alku tárgyát. Márpedig az alaptörvény az ország nemzetállami és egységes jellegét rögzíti, ezt pedig egyes RMDSZ-vezetők szavazatszerzési céllal tett kijelentései ellenére is tiszteletben fogjuk tartani” – hangsúlyozta Boc.
Markó Béla RMDSZ-elnök Dan Voiculescu akciójával kapcsolatosan úgy vélte, a magyarellenes retorika alkalmazása csupán kétségbeesett kísérlet a konzervatívok népszerűségének növelésére. „Látom, Voiculescu úr Gheorghe Funar nyomdokaiba lépett, hiszen ő is beperelt” – emlékeztetett Markó.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).