2010. július 06., 09:462010. július 06., 09:46
Ezenkívül a gyanú szerint Nagy-Britanniában és Írországban működő éjszakai klubokkal és szállodákkal is összefüggésbe hozható a neve. Ioan Clămparu neve azon a listán szerepel, amelyet az Interpol a Nagy-Britanniában bujkáló körözöttekről adott ki, és akiket az Infra-Red fantázianevű akció során próbálnak
meg kézre keríteni. A román Szervezett Bűnözés- és Terrorellenes Osztály által összeállított vádirat szerint Ioan Clămparut az egyik legveszélyesebb maffiafőnökként tartják számon, aki több millió dollárt szedett össze bűnözői hálózata révén. A csoport több tagját őrizetbe vették már Romániában, Spanyolországban, Olaszországban és Csehországban. Clămparu 2003 márciusában hagyta el Romániát, azóta körözik. A bűnözővel kiemelten foglalkoztak a legfőbb állami szervek is: Ilie Botoş volt legfőbb ügyész az egyik legnagyobb nemzetközi, főleg Spanyolországban tevékenykedő bűnszervezet vezetőjének nevezte, Traian Băsescu államfő pedig a bűnözés elleni harc egyik nagy kudarcának nevezte, hogy Clămparut évek óta nem sikerül kézre keríteni.
A szebeni törvényszék 2008 júniusában a Clămparu-klán nyolc tagja ellen hozott ítéletet embercsempészet, súlyos bűncselekmények elkövetésére létrehozott bűnszervezetben való részvétel, prostitúcióra való kényszerítés és pénzmosás vádjával öttől kilenc év hat hónapig tartó börtönbüntetéseket róva ki rájuk. A gyulafehérvári táblabíróság az ügyészek fellebbezése nyomán öttől tizenhárom évig terjedő szabadságvesztésre súlyosbította az ítéletet.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).