2009. június 02., 11:082009. június 02., 11:08
E két országban, amelyek Európa legszegényebbjei közé tartoznak, ahol a havi átlagfizetés átszámítva alig 350 euró, egy strasbourgi mandátum elnyerése óriási szerencse: egy EP-képviselő háromszor annyit keres majd, mint az államfői fizetés, amely Bulgáriában 2140, Romániában pedig 2280 eurónak felel meg – írta tegnap az AFP francia hírügynökség.
Bár az európai választások nem váltanak ki túl nagy érdeklődést az unióhoz 2007-ben csatlakozott két országban, a média gyakran hangsúlyozza a június 7-i voksolás anyagi vonatkozásait, háttérbe szorítva a politikai és más téteket.
„Kétféle jelölt pályázik az európai parlamenti képviselői tisztségre: egyfelől azok, akik jó fizetésre, kényelmes életre és utazási lehetőségre számítanak, másfelől pedig a profik. Romániában mindkét kategóriából akad jó néhány” – állapította meg a közelmúltban a Banii noştri hetilap.
Az EP-képviselőség előnyeit és a különböző kiadáscsökkentő fortélyokat ecsetelve, a lap arra a következtetésre jut, hogy „mindent összegezve havi 13 ezret is meg lehet keresni”. Cristian Preda, a politikatudományi egyetem dékánja, a hatalmon lévő Demokrata- Liberális Párt jelöltje számára „az anyagi tét nem fontos”.
„Ha nem így lenne, nem fogadtam volna el, hogy egyetemen tanítsak alacsony fizetésért” – tette hozzá. Ha azonban megválasztják, Traian Băsescu politikai tanácsadója jobban lesz „eleresztve”, mint „főnöke” – jegyzi meg a hírügynökség.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).