Hirdetés

Román nagykövet: indokolatlan brit félelmek

Hamis problémának nevezte Ion Jinga, Románia londoni nagykövete azokat a brit félelmeket, miszerint a román és bolgár munkavállalókkal szembeni munkaerő-piaci korlátozások feloldását követően évi ötvenezer, a két balkáni országból érkező munkavállaló árasztja el a szigetországot.

Balogh Levente

2013. február 04., 19:592013. február 04., 19:59

„A románok rendszerint nem Nagy-Britanniába jönnek, hanem Spanyolországba, Olaszországba és Franciaországba, köszönhetően a nyelvrokonságnak, lévén hogy a román is latin nyelv. Már egymillió román él és dolgozik Spanyolországban, szintén egymillió Olaszországban, és valószínűleg félmillió Franciaországban” – mutatott rá a nagykövet a The Telegraph című brit lap honlapján hétfőn  közölt interjúban.

A román diplomata egyúttal azzal kelt a már Nagy-Britanniában tartózkodó honfitársai védelmére, hogy román munkások nélkül a tavalyi londoni olimpián versengő sportolók szállásául szolgáló olimpiai falu sem épülhetett volna fel. A nagykövet rámutatott: fölösleges kormányzati intézkedésekkel korlátozni a bevándorlók beutazását, azok ugyanis mindig találnak kiutat: eddig például sok román egyéni vállalkozóként vállalt munkát építkezéseken.

Hasonló hangnemben nyilatkozott a Sky News tévécsatornának Nikolaj Mladenov bolgár külügyminiszter is, aki szerint a bolgárok és románok elleni brit kampány miatt romolhat a Bulgária és Nagy-Britannia közötti viszony, ugyanakkor ő is úgy vélte, hogy hazája polgárai amúgy sem a szigetországot tekintik első számú célpontnak, hanem Németországot, Spanyolországot és Olaszországot, lévén hogy a bolgár gazdaság a némethez kapcsolódik a legerősebben. A The Sun című bulvárlap újságíróit ugyanakkor nem hatják meg a román és a bolgár érvek: tegnap ismét arról írtak, hogy román és bolgár munkanélküliek tömegei várják, hogy elözönölhessék Nagy-Britanniát. Az ügy kapcsán tegnap megszólalt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is, aki azon londoni hírek kapcsán, miszerint a kormányzat megpróbálja különböző intézkedésekkel továbbra is korlátozni az országba érkező románok és bolgárok számát, leszögezte: a munkaerő szabad mozgására vonatkozó EU-s rendelkezéseket minden tagállamnak be kell tartania.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
Hirdetés