Hirdetés

Román kormánypárti szóvivő: a székely zászló kitűzésének követelése a Kreml forgatókönyve szerint történik

Ionuț Stroe is azt hajtogatja, hogy nem létezik Székelyföld elnevezésű közigazgatási egység Romániában •  Fotó: Facebook/Ionuț Stroe

Ionuț Stroe is azt hajtogatja, hogy nem létezik Székelyföld elnevezésű közigazgatási egység Romániában

Fotó: Facebook/Ionuț Stroe

Orosz befolyást sejt a magyar és a székely jelképek romániai használatának követelése mögött Ionuț Stroe, a bukaresti kormánykoalíció második legnagyobb alakulata, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője.

Balogh Levente

2023. február 08., 16:232023. február 08., 16:23

A politikus közösségi oldalán arra reagált, hogy a román külügyminisztérium kedden bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét, hogy így tiltakozzon Németh Zsoltnak, a magyar Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének egyik bejegyzésére, amelyben a politikus a székely zászló romániai használatának engedélyezését szorgalmazta. Stroe szerint időről időre egy-egy budapesti hivatalos személy „felkavarja az állóvizet a Kreml-ben kiadott orosz forgatókönyv szerint”.

Idézet
Orbán nyáron, Erdélyben tett ellentmondásos kijelentései után a magyar állam egy másik képviselője próbál Romániával kapcsolatos botrányt kreálni. A tankönyv ugyanaz: a történelem félremagyarázása, elképzelt területek és konfliktusok kitalálása, ami mind a szélsőségesség kategóriájába tartozik. Olyan, mintha a szövegeket egy keleti propagandista írta volna, nem pedig egy 21. századi európai ország vezetője”

– vélekedett a román kormánypárti politikus.

Hirdetés

korábban írtuk

Németh Zsolt a székely zászló ügyében: Románia mikor kívánja teljesíteni jó 100 éves adósságát?
Németh Zsolt a székely zászló ügyében: Románia mikor kívánja teljesíteni jó 100 éves adósságát?

Nem hagyta szó nélkül Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, hogy a székely zászló közintézményeken történő használatának tiltását kifogásoló bejegyzése miatt a román külügyminisztérium bekérette Magy.

A román liberális politikus szerint Németh Zsolt bejegyzése az „úgynevezett Székelyföld” zászlaja kapcsán „elfogadhatatlan”, a témát pedig mesterségesen kreálták „zavarkeltők”.

A szóvivő megismételte a román külügy hivatalos álláspontját, miszerint Romániában nem létezik Székelyföld nevű közigazgatási egység, vagyis nem lehetnek saját jelképei sem.

„Aki mást mond, az átlépi a felelősség és a két szomszédos, stratégiai partnerségben álló, EU-és NATO-tag ország közötti jó együttműködés határait” – fogalmazott Stroe.

Mint arról beszámoltunk, kedden a román külügyminisztérium bekérette a magyar nagykövetet, miután Németh Zsolt a napokban egy bejegyzésében a székely zászló használatát sújtó korlátozások megszüntetését szorgalmazta. A román külügy keddi közleményében tudatta: „határozottan helyteleníti a magyar parlament külügyi bizottsága elnökének hétfőn, a Facebook-oldalán közölt kommentárját az úgynevezett Székelyföld zászlaja kitűzésének állítólagos korlátozása miatt”.

Ezért Bogdan Aurescu külügyminiszter utasítására kedden bekérették a magyar nagykövetet, hogy tájékoztassák a román álláspontról.

Eszerint „a román jogrend szavatolja mind a húsz romániai kisebbséghez tartozó személyek jogát arra, hogy magán- és nyilvános eseményeken is használja jelképeit a kulturális és egyházi eseményeken”. „Ami az úgynevezett Székelyföl jelképeit illeti, Romániában nincs egyetlen ilyen nevű közigazgatási területi egység, így nem létezik a hivatalos jelképre való jogosultság sem” – áll a külügy közleményében. Azt is hozzáteszik, hogy Romániában minden területi közigazgatási hatóságnak jogában áll saját jelképeket elfogadni, amelyeknek reprezentatívnak kell lenniük az illető területi közigazgatási egység lakosságának egésze szempontjából.

Németh Zsolt ugyanakkor erre reagálva kedd este posztolt Facebook-bejegyzésében megjegyezte, a székely zászlót immár tíz éve üldözik Romániában, annak ellenére, hogy a strasbourgi bíróság elítélte ezt a gyakorlatot.

Idézet
A székelyek nemzetiségi jogait Románia a győztes hatalmak előtt az 1919-es kisebbségi szerződésben, valamint a háborúkat lezáró békeszerződésekben garantálta. Aurescu Külügyminiszter Úr kiváncsivá tett, hogy jó 100 éves adósságát és a strasbourgi bíróság ítéletét mikor kívánja teljesíteni Románia?”

– tette fel a kérdést bejegyzésében a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.

A kormánypárti politikus egyúttal leszögezte: Magyarország kiáll a székelyek jogai mellett, beleértve, hogy szabadon használják szimbólumaikat mindenhol, így közintézményekben és közterületeken is.

korábban írtuk

Bekérette a magyar nagykövetet a román külügy, amiért Németh Zsolt a székely zászló korlátozásoktól mentes használatát követelte
Bekérette a magyar nagykövetet a román külügy, amiért Németh Zsolt a székely zászló korlátozásoktól mentes használatát követelte

Újabb diplomáciai konfliktus robbant ki Magyarország és Románia között: a román külügyminisztérium kedden közölte, hogy bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét, miután Németh Zsolt a székely zászló szabad használatát követelte Romániában.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Erőteljes lehűlés, kemény fagyok várhatóak szerdáig országszerte

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.

Erőteljes lehűlés, kemény fagyok várhatóak szerdáig országszerte
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Még mindig nagyon sok a családon belüli erőszakos cselekmények száma Romániában

Tavaly összesen 138 385 alkalommal volt szükség rendőri intézkedésre családon belüli erőszakos cselekmények miatt. Az esetek közül 67 010 városon, 71 335 vidéken történt – számolt be szombaton a román rendőrség.

Még mindig nagyon sok a családon belüli erőszakos cselekmények száma Romániában
2026. január 17., szombat

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
2026. január 16., péntek

A közalkalmazotti átlagnyugdíj kilencszeresét kapják kézhez a volt bírák és ügyészek

A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.

A közalkalmazotti átlagnyugdíj kilencszeresét kapják kézhez a volt bírák és ügyészek
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Polgári és katonai felhasználású autópálya épül Moldvában uniós pénzből

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.

Polgári és katonai felhasználású autópálya épül Moldvában uniós pénzből
2026. január 16., péntek

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében

A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében
2026. január 16., péntek

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül

A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás

Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás
2026. január 16., péntek

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság

Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság
2026. január 16., péntek

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök

A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök
Hirdetés
Hirdetés