2011. december 05., 16:162011. december 05., 16:16
Az ANI 2012-es költségvetésének elfogadása ellen szavaztak a jogi bizottságok hétfői együttes ülésén az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL), illetve az RMDSZ jelen lévő honatyái. A szavazás előtt az RMDSZ több módosítást javasolt, ezek nyomán a magas rangú tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló intézmény jövő költségvetése a tervezett 42 millió lejről 13 millió lejre csökkent volna.
Az egyik költségvetés-csökkentő javaslatot Márton Árpád RMDSZ-képviselő, egy másikat Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője nyújtotta be.
A testületek elutasították a javaslatokat, a szavazáson pedig 5 igen és 13 nem szavazattal az ANI-büdzsé tervezetét is elvetették. Igennel szavaztak a Demokrata Liberális Párt (PDL) jelen lévő képviselői (többen hiányoztak az ülésről), az ellenzék 11 elutasító szavazatához csatlakozott Máté András Levente, valamint Cseke Attila szenátor is.
A költségvetés-tervezetet a parlament pénzügyi szakbizottságainak is meg kell vitatnia, ezt követően a törvényhozás összevont plénuma dönt róla.
Az ANI által egyébként nepotizmussal gyanúsított Máté András november közepén az alkotmánybíróságon támadta meg az intézmény működését szabályozó törvényt, Márton Árpád pedig olyan javaslatokat nyújtott be a jogszabály módosítására, amelyek jelentősen korlátozták volna az ANI jelenlegi jogkörét. Szintén támadta az intézményt Frunda György RMDSZ-szenátor is.
Az RMDSZ viszonyulása az ANI-hoz vitát eredményezett a kormánykoalícióban, miután a PDL-s Monica Macovei, egykori igazságügyi miniszter korábban többször is azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy gyengíteni akarja a korrupció ellen küzdő intézményeket.
Macovei hétfőn úgy fogalmazott: az USL megszüntetni szeretné az ANI-t, az RMDSZ pedig ellenkezik a kormány szándékával, amelynek a szövetség is tagja. Hozzátette: magyarázatot kér Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől.
Az ügynökség egyébként az elmúlt időszakban több RMDSZ-es képviselő és szenátor – Máté András, Kerekes Károly, Lakatos Péter, Pető Csilla, Pál Árpád – összeférhetetlenségét is megállapította.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.